Hirdetés

A csak Kalotaszegen megteremthető világ

•  Fotó: Csinta Samu

Fotó: Csinta Samu

Az ereje teljében lévő, 37 éves Kós Károlyt ábrázoló szobor áll október 13-a óta Sztána református templomának tövében. Az erdélyi építész-író-polihisztor-politikust a kolozsvári Gergely Zoltán szobrászművész álmodta bronzba.

Csinta Samu

2013. október 18., 09:292013. október 18., 09:29

A romániai magyar közélet számos kiemelkedő személyisége és a Kós Károly élete jelentős részének otthont adó kis település 120-as lélekszámának többszörösét jelentő ünneplő gyülekezet jelenlétében avatták fel Sztánán a Kalotaszegi Köztársaság megálmodójának mellszobrát. A transzszilván eszmeiség legjelentősebb képviselője születésének 130. évfordulójának előestéjén rendezett ünnepségen Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke erdélyi alkotmánynak nevezte Kós Károly 1921-ben megfogalmazott Kiáltó szó című röpiratát, amelyben a szerző az erdélyi magyarságot önálló társadalom és az autonómia kiépítésére buzdította. „Ha Erdély más népei a Kiáltó szónak fontos passzusaiban a magyar jelzőt behelyettesítenék a sajátjukkal, a némettel vagy a románnal, nyugodtan a magukénak vallhatnák ők is. Kós Károly azt hirdette, amihez ma is igazodnunk kell: építés, egység, önállóság itt ezen a földön, amelyet úgy hívnak, Erdély” – fogalmazott az RMDSZ korábbi elnöke. Szerinte Kós minden bizonnyal Budapesten is nagy építésszé, nagy íróvá, nagy művésszé válhatott volna, de akkor ma aligha beszélhetnénk ugyanarról a Kós Károlyról. „Ő nem a nyers, nehéz erdélyi élet ellenében lett egyik legfontosabb főemberünk, hanem éppen azáltal, hogy felismerte: ami itt van, jó is, rossz is, az sehol másutt nincsen, és ami itt megteremthető, az másutt még csak meg sem álmodható. Kalotaszeg Kós Károly által lett a világ közepe, de Kós Károly is Kalotaszeg által lett olyanná, amilyennek szeretjük és tiszteljük. Élete máig szóló tanulság mindannyiunk számára: vállald Erdélyt, ahol élned adatott, vállald erdélyi magyar népedet, de vállald azokat is, románokat, szászokat, akikkel együtt kell ezt a földet megművelned. ...Voltak még zseniális eleink itt Erdélyben, de erdélyibb Kós Károlynál egy sem volt. Minden bizonnyal ő volt a legerdélyibb erdélyi magyar” – mondta Markó Béla.

A tetterős Kós
Gergely Zoltán kolozsvári szobrász alkotásában nem a közismert, ezer ránccal barázdált arcot látjuk viszont Kós Károly sztánai mellszobrán. „A hazatelepülő, 37 éves elszánt férfit tartottam fontosnak megformázni – mondta alkotásáról a művész. – Kissé előretartott fejével, karakteres profiljával az alkotó, tevékeny ember tetterős gesztusát igyekeztem hangsúlyozni. Élete, munkája mindannyiunk számára példaértékű, örök minta.” A Kolozsváron kivitelezett munka felkérésre készült, elhelyezése révén markáns alulnézeti látványt nyújt a sztánai templom előtti domboldalon.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: Kós Károly örökségének a 21. században is helyet kell teremteni. „Az öneszmélés, a társadalmi építkezés, az önszerveződő mozgalmak mindegyike nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az erdélyi magyarság nem az önfeladást, a menekülést és nem az asszimilációt választotta” – fogalmazott. Igazi huszadik századi humanista volt ő, bástya és világító torony, hiteles alkotó, reményt és erőt sugárzó közvetítő, tette hozzá, aki szerint Sztánán nem csak egy anyagba öntött képmást avattak: ez a szobor üzenet, hogy a kóskárolyi transzszilván örökségnek ma is helyet kell biztosítani a közéletben, a társadalomépítésben, a politikai és kisebbségi érdekérvényesítésben.

Az ünnepségen Kós Károly saját tervezésű sztánai háza, a magántulajdonban levő Varjúvár kapuit is megnyitották a látogatók előtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól

Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható

Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható
2026. június 07., vasárnap

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
2026. június 06., szombat

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója

Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig

A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig
2026. június 04., csütörtök

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei
2026. június 02., kedd

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat

Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre

Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre
2026. május 30., szombat

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról

Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról
2026. május 28., csütörtök

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről

A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről
Hirdetés
Hirdetés