Hirdetés

A baráti hadsereg: egyenruhák a szekrényben

Willman Walter

2015. augusztus 21., 12:172015. augusztus 21., 12:17

Hadtápos tartalékos tábornok, Gabriel Oprea készíti csapatát a jövőre Romániában. Ez egyrészt rengeteg vicces megjegyzésre ad alkalmat, másrészt nyugtalanságot is szül – okkal. A viccek eredete, hogy a hadtápost, a hadellátást a seregben elsősorban a konyhával kapcsolja össze a közvélekedés, no meg a lyukas katonaalsókkal, a géhás őrmestereknek juttatott cigarettával, vagyis azzal, hogy a hadellátásban dolgozók nem is „igazi” katonák. Másrészt jelentős katonai szakirodalma van annak, hogy az évszázadok során a katonai logisztika, a hadellátás volt az egyik legerősebb „fegyvernem.”

A géhás alakulat

A román médiában egyre több hang szól arról, hogy Oprea „tábornok” aprólékosan és tudatosan lecseréli az utóbbi 25 év legerősebb pártját, a szociáldemokratákét (PSD), és sajátját, a hangzatos névre hallgató Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) nevű alakulatot ülteti a helyébe. Szó szerint ülteti, ugyanis a legutóbbi hetekig-hónapokig az UNPR-nek esélye sem volt bejutni a parlamentbe. Jó géhások módjára más alakulat hátán jutottak a törvényhozásba, ahol sikerült is nélkülözhetetlenné tenni magukat, adott ponton épp az RMDSZ-t taszították ki a kormányalakításhoz szükséges szavazatokat hozók szerepéből. De már azt is kinőtték, erről szólt a pártalapítás ötéves évfordulójának az ünnepe.

Június végén Gabriel Oprea bejelentette: az UNPR országos konferenciája és a Dan Diaconescu Néppárt kongresszusa közös tárgyaláson jóváhagyta a két alakulat összeolvadását. „Az UNPR soha nem rejtette véka alá, hogy a nyitott kapuk pártja. Szívesen látjuk mindazokat, akik a nemzeti érdek védelmében és a patriotizmus jegyében szeretnének politizálni függetlenül attól, hogy korábban politizáltak-e vagy nem, és hogy milyen irányultságúak.” Elmondta azt is, hogy a fúzió előtt a párt még 358 ezer tagot számlált, de azt követően több mint félmillióra növekedett a tagság, és ezt a létszámot rövid időn belül meg kell duplázni.

„Nem beszéltünk tisztségekről, mi komoly emberek vagyunk, azt akarjuk, hogy mi legyünk Románia egyik legnagyobb politikai projektje, jövő évre egymillió párttaggal. Öt évvel korábban indultunk el, és egyszerű a doktrínánk – Románia.” Oprea felvázolta a közeljövőre vonatkozó terveit is: szeptember elsejétől valamennyi romániai helységben alapszervezetet kell alapítani, ez a stratégiai célkitűzésük, amelyet feltétlenül teljesíteni kell. Érdekesen pozicionálta a párt szerepét is: az UNPR-nek kormányon kell maradnia, mert „a román állam pártja, és mi ezt be fogjuk bizonyítani, lassan, de biztosan. Le kell szűrnünk a román közvélemény számára, mit jelent az UNPR: a komolyságot. Aki állandóságot, biztonságot, komolyságot akar, jöjjön hozzánk” – üzente a pártvezér.

A nagy túlélő

A négycsillagos tartalékos tábornok – bevallása szerint – soha nem vágyott különösebb babérokra, leginkább kémfőnöknek készült, de hűséges alattvaló. Az elmúlt közel másfél évtized legnagyobb túlélője, akinek pártját arról lehet megismerni, hogy egyik vezetője ellen sem indított eljárást a korrupcióellenes ügyészség. Személyes kapcsolatban áll Victor Ponta kormányfővel, ő keresztelte a miniszterelnök egyik gyermekét, a másik keresztapa George Maior volt, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori főnöke. Maior és Oprea között is szoros volt a kapcsolat, annál is inkább, hogy utóbbi a kormányfő és a titkosszolgálatok között valósította meg a kommunikációt, csapatában dolgozott Ilie Botoş volt főügyész, korábban a hadsereg titkosszolgálatának vezetője is.

Egyes vélemények szerint Opreát és pártját Traian Băsescu találta ki olyan politikai eszközként, amely bármikor bevethető szorultság esetén. Így segíthette a Boc- és az Ungureanu-kormányt, majd szemrebbenés nélkül a későbbieket, anélkül, hogy bármiféle támogatottsága legyen a szavazófülkékben, hiszen politikai boszorkánykonyhában született. A legenda szerint Traian Băsescu 2010-ben magához hívatta a PSD elégedetlen nagyembereit, élükön Gabriel Opreával, Cristian Diaconescuval és Marian Sârbuval, és kiadta a feladatot: hozzanak létre egy parlamenti csoportot. Így kormányozhatott a PDL az UNPR „árulóinak” voksaival. Miután minden irányból leárulózták, Oprea találta ki a mindenféle politikai megmozdulásra alkalmazható „nemzeti érdek” fedőnevű indokot, vagyis azt, hogy bármikor indokolt és elfogadható az árulás, ha a haza érdeke úgy kívánja. Egyesek szerint George Maiorral együtt Oprea volt a Băsescu–Ponta féle együttélés garanciája, aki mindig is egy szuperpártról álmodozott, és most, hogy a PSD szétesőben van, farag magának egy saját szuperalakulatot.

Az ügynek egyetlen gyenge pontja van: ki kell lépnie a kulisszák mögül.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés