Kolozsváron, Nagybányán és Zilahon vörös, Aradon, Nagyváradon és Sepsiszentgyörgyön pedig sárga forgatókönyv alapján kezdődik meg február 8-án a jelenléti oktatás az erdélyi megyeszékhelyek közül. Zöld – vagyis minden diák fizikai részvételét feltételező – változat jelenleg egyetlen megyeszékhelyre sem
Két és félszer nagyobb számú bevándorlót füleltek le illegális határátlépési kísérlet közben tavaly az Arad megyéhez tartozó határvonalon, mint 2019-ben.
Újabb huszonnégy személynél mutatták ki Romániában a Covid-19 brit vírustörzsét, ezzel 52-re nőtt az új törzzsel megfertőzöttek száma.
A magyar közösségek megtartásában kulcsfontosságú, hogy magas színvonalú, magyar nyelven elérhető egészségügyi ellátás működjön a határainkon túl is. Fontos, hogy a külhoni magyarság szülőföldjén biztonságban érezze magát – közölte Potápi Árpád János.
Hivatalos bejelentések még nincsenek arról, hogy az egyes településeken hogyan kezdődik el hétfőn a tanítás, a csütörtöki adatok alapján azonban úgy tűnik, a legtöbb erdélyi és partiumi megyében a sárga forgatókönyv lesz érvényes.
Fontos, hogy elkülönítsék, kimutassák az új típusú koronavírus nagy-britanniai mutációját, mert ez sokkal fertőzőbb. Fejér Szilárd vegyész, a Pro Vitam diagnosztikai központ kutatója szerint kiterjedtebb járványtani feltárásra van szükség, hogy a fertőzési láncot le lehessen állítani, a következő hónapokban pedig &
Tóth Csabát javasolja Arad megyei prefektusnak az RMDSZ Arad megyei szervezetének Állandó Tanácsa.
A Radnai-havasokban rekedt csütörtökön két Kolozs megyei turista, miután az erős szél által kidöntött fák elzárták az útjukat.
Érvénybe lépett csütörtökön 12 órakor az a sárga riasztás, amelyet az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) bocsátott ki az ország északnyugati és középső részére az erős szél miatt.
Elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ-es prefektus kinevezését Alin Tișe, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke. A Ludovic Orban pártelnöknek és Florin Cîțu kormányfőnek küldött nyílt levelében rámutat: kész kilépni a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) is, ha nem az alakulat adja a prefektust Kolozs megyében.
2020-ban jelentősen nőtt az előző évhez képest azon személyek száma, akik Szerbia területéről illegálisan akartak belépni Romániába, hogy Temesvárra, vagy a román-magyar határra, és onnan Nyugat-Európába jussanak, derül ki a Temes megyei határrendészet éves jelentéséből.
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött szerdán a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) és a Hargita Megyei Tanács. A keretmegállapodás magában foglalja a tudományos és kulturális kapcsolatok létrehozását.
Az előírt szavazatszám 110 százalékának összegyűjtése a célja az őshonos kisebbségekért indított aláírásgyűjtő kampánynak – mondta Veres Hilda, az „Írdalá” kampány operatív igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Negyvenkilenc darab, első világháborús, fel nem robbant kézigránátot találtak szerdán egy patak partján Szentegyházán – közölte Alina Ciobotariu, a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője.
Felére csökkent az elmúlt években rekordszámú turistát fogadó nagyváradi akvapark látogatóinak száma a világjárvány kitörése óta, ennek ellenére az aranytojást tojó tyúknak számító önkormányzati létesítmény tavaly is profitot termelt.
Az Európai Unió helyreállítási alapjából biztosított összegek felhasználásának magyarországi példáját ajánlja az illetékes román miniszter figyelmébe Daniel David, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora, a romániai rektorok tanácsának elnöke.
Európai uniós viszonylatban a romániai diákok listavezetők az alkoholfogyasztás terén, az országban élő fiatalok ugyanis átlagosan már tizenhárom éves korban élni kezdenek ezzel a tudatmódosító szerrel.
Az élni és megmaradni akarás álma valósult meg Bethlenszentmiklóson a 2019-es templomtűz után. A Fehér megyei szórványtelepülés unitárius egyházközösségének tagjait példás összefogás eredményeként újból harangszó hívja templomba és ad reményt egy jobb jövőre – tájékoztatta szerd&am