Az ország legkreatívabb oltási kampányát készül megszervezni Maroscsüged polgármesteri hivatala. A Gyulafehérvár melletti, fejlettségéről híres községben a hagyományokat felélesztve immunizálnák a lakosságot.
Hiábavalónak bizonyult a nagyváradi környezetvédelmi szervezetek tiltakozása a Körös-part belvárosi szakaszának az átalakítása ellen, a polgármesteri hivatal szerdán elkezdte az első fák kivágását.
Elfogadta a kormány az RMDSZ javaslatát, így hivatalosan használhatja a helyi közösség zászlaját a Kovászna megyei Kézdiszentlélek – jelentette be Cseke Attila közigazgatási miniszter.
Autós oltópont is várja szerda reggeltől a nagyváradiakat és a Körös-parti városon áthaladókat a megyeszékhely Arad felőli kijáratánál található Era Shopping Parkban. Nincs szükség előzetes időpontfoglalásra, a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával oltanak.
A romániai Agent Green és az osztrák VGT egyesületek azzal vádolnak egy liechtensteini herceget, hogy megölte Románia legnagyobb medvéjét Háromszéken, miközben eredetileg a házakba, udvarokba betörő anyamedvétől kellett volna megszabadítania a Kovászna megyei Ozsdola lakóit.
Kétféle forgatókönyv mentén kezdődik szerdán újra a tanítás a romániai oktatási intézményekben: azokon a településeken, ahol a fertőzési ráta 1 ezrelék alatt van, minden óvodás és iskolás számára lehetővé válik a jelenléti oktatás, ám máshol sok diák kénytelen továbbra is online ta
Eltérő az oltakozási kedv Románia megyéiben az oltási kampányt koordináló bizottság által közzétett friss statisztikák szerint. Erdélyben sem egyforma a hozzáállás az immunizáláshoz.
Florin Cîțu kormányfő nyitott egy olyan megállapodás elfogadására, amely kölcsönösen elismeri a magyar, illetve román oltási igazolásokat a karanténmentes, szabad utazás érdekében – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint akár napokon belül döntés születhet az ügyben.
Oltási maratont szerveznek a hétvégén Szatmárnémetiben, hogy meghozzák a lakosság kedvét az immunizáláshoz.
Online jótékonysági koncertet rendez Teleki Miklós orgonaművész közreműködésével a Nemzeti Összetartozás Alapítvány csütörtökön, a bevételből a máramarosi magyarberkeszi református templom orgonájának felújítását támogatják – tájékoztatta az alapítvány kedden az MTI-t.
Aggasztónak tartja a magyar nyolcadikos diákok román nyelv és irodalom tantárgyból elért próbavizsga eredményeit a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége. A szakmai szervezet szerint a román nyelv oktatása különösen tömbmegyékben vagy nyelvi szempontból izolált közösségekben idegennyelvi oktatás-módszertani eljárásokat
A román operában rendezik meg Kolozsváron azt a tesztkoncertet, amely az új típusú koronavírus terjedését hivatott előrevetíteni a különböző tömegrendezvényeken. Hasonló tesztelőadások Bukarestben is lesznek.
A Sebes-Körös nagyváradi partszakaszának a megőrzésére, egységes stratégia elfogadására szólítják az illetékes hatóságokat a nagyváradi környezetvédelmi szervezetek, miután kiderült, hogy a folyó sértetlen maradt szakaszán is kerékpárút épülne.
Őrizetbe vették azt a személyt, akinek legálisan tartott légpuskájával egy nyolcéves gyerek agyonlőtte ötéves öccsét Maros megyében – tájékoztatta kedden a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) az Agerpres hírügynökséget.
Sajtóértesülések szerint öngyilkos lehetett hétfő este a koronavírusos betegeket ellátó brassói és székelyudvarhelyi kórházak korrupciógyanús beszerzései miatt vizsgált brassói üzletember, Doru Bertea fogorvos, a Chantel Sante cég vezetője.
Az eredeti tervek alapján szinte lehetetlen kialakítani a szászrégeni Kerekerdő szélére tervezett óriási parkot – állítja a város új elöljárója, ifj. Márk Endre. A még Nagy András polgármestersége idején elkezdett beruházás az elmúlt nyolc év alatt, Maria Precup mandátuma alatt teljesen tönkrement. A tíz eszte
Három évvel idősebb testvére légfegyverrel meglőtt egy gyermeket Maros megyében, az áldozat mellkasi sérülései annyira súlyosak voltak, hogy a helyszínre érkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.
Keddtől kezdődően Nagyvárad is mentesül a vörös zónára érvényes korlátozások alól, döntött hétfőn a Bihar megyei vészhelyzeti bizottság.