
Fotó: Veres Nándor
A korábbi éveknél jelentősen kisebb, 12-13 ezer tonnás méztermés várható idén – nyilatkozta vasárnap az Agerpresnek a Romániai Méhészek Egyesületének elnöke.
2022. augusztus 07., 21:222022. augusztus 07., 21:22
Ioan Fetea összehasonlításképp elmondta: 2015-ben 32 ezer tonna mézet termelt Románia, a legnagyobb mennyiséget az európai országok közül.
Az egyesületi elnök tájékoztatása szerint idén méztermés valamennyi megyében csökken a sokéves átlaghoz képest, eltérő arányban, országosan mintegy 45 százalékkal.
Ioan Fetea becslése szerint idén 40-50 százalékkal nőttek a méhészek költségei, és ez a méz árában is megmutatkozik majd. Az értékesítést azonban nehezíti, hogy a külföldi piac telített, a romániai piacot pedig elárasztotta az „ellenőrizetlen” dél-amerikai és ukrajnai méz. Ezért az egyesület méhcsaládonként 20 eurós de minimis támogatást kért a mezőgazdasági minisztériumtól a méhészek számára. Tavaly is ekkora támogatást kértek, végül családonként 5 eurót kaptak – számolt be az egyesületi elnök.
Románia évente átlagban 22 ezer tonna mézet termel, a negyedik legnagyobb mennyiséget Európában. Az országban mintegy 40 ezer méhészt és 1,47 millió méhcsaládot tartanak számon.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!