Hirdetés

Végső búcsút vesznek Sipos László festőművésztől a kolozsvári Házsongárdi temetőben

•  Fotó: mmakademia.hu

Fotó: mmakademia.hu

Hétfő délután vesznek végső búcsút Sipos Lászlótól, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett erdélyi festőművésztől, grafikustól, a kolozsvári iskola képviselőjétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától Kolozsváron Házsongárdi temetőben – tájékoztatott az MMA hétfőn.

MTI

2022. augusztus 08., 12:282022. augusztus 08., 12:28

A 79 éves korában elhunyt Sipos Lászlót az MMA és a Carola Egyesület – melynek egyik alapító tagja volt – is saját halottjának tekinti. A művészt Vargha Mihály, az MMA rendes tagja, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója búcsúztatja – közölték.

A temetési szertartás hétfőn 14 órakor kezdődik a Házsongárdi temető kápolnájában.

Hirdetés

Sipos Lászlót augusztus 2-án érte a halál. A művész 1943. július 23-án született Kolozsváron. 1957 és 1962 között képzőművészeti középiskolába, 1964 és 1970 között a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolába járt, ahol Földes László esztéta és Bretter György filozófus voltak a mesterei. 1970-től a Tordai Üveggyár szakiskolájában tanított rajzot 1975-ig, majd a Tordai 6-os számú elemi iskola tanára lett (1980-ig), ezt követően tíz évig a Tordai Gyerekklub tanáraként tevékenykedett. 1990-től a kolozsvári Helikon irodalmi művészeti folyóirat grafikusaként dolgozott, majd 1992-től szabadúszó művész volt.

Sokoldalú művészként készített táblaképeket, könyvillusztrációkat és fedőlapokat – több mint 70 könyvet és kiadványt illusztrált rajzaival -, tervezett díszletet is. Számos erdélyi városban volt kiállítása, ahol műveinek egy része is megtalálható.

Művészetére leginkább a hagyományos nagybányai stílus a jellemző, de gyakran kísérletezett más formai megoldásokkal is.

Munkásságát több alkalommal is díjazták: 2004-ben Szolnay Sándor-díjat, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díját kapta, 2017-ben a kolozsvári Barabás Miklós Céh festészeti díjában részesült. 1999-ben Makói Művésztelep díját, 2008-ban Makói Művésztelep különdíját, 2003-ban Makó Város Díjat kapott. 2005-ben Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címben, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerésben részesült.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés