Románia-szerte naponta több tonna érett paradicsom végzi a kukákban, miután hirtelen annyi a termény, hogy aprópénzért sem tudják eladni a termelők. A gazdák szerint ennek oka a kormány által nyújtott paradicsomtermesztési támogatás.
Tanulókat szállító kisbusz balesetezett szerdán a Szeben megyei Szelistye (Sălişte) közelében, vörös beavatkozási kódot léptettek érvénybe a hatóságok – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.
Hülyeségnek, rosszindulatú megállapításnak tartja Kelemen Hunor azokat az inszinuációkat, miszerint az RMDSZ csalás vagy a nagy román pártokkal kötött titkos háttéralku nyomán kapott több ezer voksot Kárpátokon túli megyékben, ahol alig élnek magyarok.
Próbaképpen zöldövezetet alakított ki a polgármesteri hivatal néhány buszmegálló tetején Aradon, és ha a terv beválik, a Maros-parti megyeszékhely valamennyi tömegközlekedési várakozóhelyét „kizöldítik”.
Miközben országos szinten csökkent a fiatalok részvétele a június 9-ei helyhatósági és EP-választáson, a többségében magyarok lakta településeken 10-13 százalékkal több 18-36 éves szavazópolgár járult az urnákhoz.
Új szakokkal várja leendő hallgatóit a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) alap-, illetve mesteri képzésen egyaránt. A felsőoktatási intézmény vezetősége sajtótájékoztató keretében számolt be a 2024-es nyári felvételire meghirdetett helyekről.
Szatmár megyében 22 településen több mint 2400 gyermek ismerkedhetett meg a méhek és a méhészet csodálatos világával a Partiumi Falugazdász Hálózatnak köszönhetően.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) országos szinten az első, Európában a 275., világszinten a 755. helyet foglalja el a világ egyetemeinek legjelentősebb amerikai rangsorában – közölte a felsőoktatási intézmény.
A védelmi minisztériummal kötött protokollt a Nagyváradi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Kara, amely ősztől első alkalommal 10 katonaorvost, tisztiorvost is kiképez.
Fehér megye legdurvább magyarellenes kampánya ellenére 50 százalék fölötti eredménnyel újrázott a 22 százalékban magyarok lakta Székelykocsárd község polgármestere, Csegezi Edit Zsuzsanna, aki magyar szórványiskolát működtet az aranyosszéki faluban.
A Temes megyei ítélőtábla kedden jogerősen felmentette a hivatali visszaélésre való felbujtás vádja alól a temesvári járványkórház orvosát, Virgil Mustát, akit három kollégájával együtt egy Covid-tesztekkel kapcsolatos ügyben állított bíróság elé a DNA.
Még a délelőtt 9 és 11 óra közt tartott vizsga lejárta előtt megjelentek a sajtóban a kisérettségi keddi romántételei, az ügyben eljárás indul.
Az évi tízmillió lejből gazdálkodó Tordaszentlászló község újrázó polgármestere szerint nagyobbak a fejlesztési igények a helyi lehetőségeknél. A tíz pályázatot elnyert elöljárónak nem sikerült régóta dédelgetett álma, az ipari park létrehozása.
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Boldogasszony tenyerén című előadásával hétfőn hivatalosan elrajtolt Nagyváradon a 12. Szent László Napok, amely változatos programokkal várja közönségét a következő hat nap során.
Sokan próbálnak kibújni a jogerős szabadságvesztés letöltése elől. Van, aki hónapokig bujkál ismerősöknél, mások külföldre menekülnek. Szilágy megyében az elmúlt napokban három elítéltet tartóztattak le.
Öt diakónust szentelnek pappá szombaton a Gyulafehérvári Főegyházmegyében – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Római Katolikus Papnevelő Intézet (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ).
2022. február 24. – beleégett tudatunkba a dátum, ami gyökeresen megváltoztatta az életünket, hiszen azt követően, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, már semmi sem olyan, mint régen volt.
Nem ütközik törvénybe az Országos Választási Iroda szerint, ha egy urnabiztos nyilvánosságra hozza egy választópolgárról, élt-e szavazati jogával. A Krónika a Csoma Botond és Tőkés László között kirobbant vita kapcsán kérte ki a BEC álláspontját.