
Megalakult a közgyűlés, az RMDSZ-es Péró Tamás (első sorban a szélén) a harmadik mandátumánál tart
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Szerda délelőtt tartotta alakuló ülését a megyeházán az Arad megyei önkormányzat új, a június 9-i helyhatósági választásokon megválasztott képviselőtestülete. A 33 tagú közgyűlésből 28-an tettek hivatali esküt, a két RMDSZ-es tanácsosból csak az egyik – a többiek egy későbbi ülésen tesznek fogadalmat, miután valamennyiük mandátumigazolása megérkezik.
2024. november 21., 11:292024. november 21., 11:29
Mint köztudott, június 9-én előre hozott helyhatósági választásokat tartottak – takarékossági okokból az európai parlamenti választásokkal egy időben –, ezért került sor csak október-november folyamán a helyi és megyei képviselőtestületek megalakulására. A 2020–2024-es ciklusban tevékenykedő választottak mandátuma szeptember 27-én járt le, és az attól számított 60 napon belül kellett a megyei tanács tagjainak és elnökének letenniük a hivatali esküt.
Mivel öt esetben is visszaléptek a jelöltek, az ő helyüket a listán soron következők foglalták el, de nem mindenki számára érkezett meg a törvényszéki mandátumigazolás a november 20-i alakuló ülésre, így ők a következő tanácsülésen lépnek hivatalba. Köztük van ifj. Zágoni-Szabó András RMDSZ-es tanácsos, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének elnöke, aki (bár ő megkapta a törvényszéki végzést) ezért még nem foglalhatta el helyét a tanácsosok között.
Ifj. Zágoni-Szabó András egyelőre nem foglalhatott helyet a tanácsosok között
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A pécskai illetőségű képviselő a harmadik helyen szerepelt az RMDSZ jelöltlistáján, és úgy jutott be a testületbe, hogy
Első ízben lett megyei tanácsos, de az előző három ciklusban Pécskán volt városi képviselőtestületi tag, tehát nem újdonság számára a helyi közigazgatás.

Átvették megbízóleveleiket a június 9-ei helyhatósági választásokon az Arad megyei közgyűlésben mandátumot szerzett jelöltek.
Pécskán él Arad után a második legnagyobb magyar közösség a megyében, és az előző ciklusokban mindig volt egy pécskai RMDSZ-es tag a megyei közgyűlésben (az előző négy mandátumban Bölöni György képviselte a pécskai magyarságot).
A helyi tanácsokkal ellentétben – amelyekben a polgármestereknek nincs szavazati joguk – a megyei közgyűlésekben az elnök is voksolhat a határozathozatal során, Arad megye esetében a harmadik mandátumánál tartó nemzeti liberális párti (PNL) Iustin Cionca a 33. tag. A PNL egyébként – vele együtt – 14 helyet szerzett meg a közgyűlésben, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 9-et, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 5-öt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) választási szövetsége 2+1-et, az RMDSZ pedig 2-őt.
A vidéki magyar közösségeket érintő döntések is születnek megyeházán
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A PSD javaslatot tett az PNL-nek egy koalíció megalakítására és a két alelnöki tisztség elosztására, de a liberálisok egyelőre elzárkóztak ettől, a tanácselnök szerint az alelnökök megválasztása egy későbbi ülés napirendjén fog szerepelni. Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök a Krónikának elmondta:
Az elmúlt ciklusban a megyei közgyűlésben az PNL önálló többséget alkotott, és nem volt szükség a két RMDSZ-es szavazatra, de ezúttal mások a feltételek. Ugyanakkor Faragó szerint egyik román párt sem mert javaslatot tenni helyi koalíciók megalakítására, mert várják a hétvégi elnökválasztás, majd a parlamenti választás eredményét, és azoktól teszik függővé a tárgyalásokat.

Arad megyében az öt polgármesteri tisztség mellett egyelőre három alpolgármesteri tisztséget szerzett a magyar érdekvédelmi szervezet, az aradi sorsa a következő választási eredményektől függ.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!