„Emlékezzünk, de ne gyűlöletet és haragot tartva, hanem megbékéléssel és szeretettel, mert ha így teszünk, másoktól is elvárhatjuk ugyanezt” – ezekkel a szavakkal szólt az 1944. szeptember 26-i magyarellenes mészárlás áldozataira emlékezőkhöz tegnap az erdővidéki Szárazajtán Bartalis Szélyes Pál. A helyi református egyházközség lelkésze kiemelte: miként a bibliai történetben, az 1944-ben a mit sem sejtő magyar falura törő Maniu-gárda...
Tavasszal megkezdenénk a kitermelést a verespataki aranybányában – jelentette be az amerikai Colorado állambeli Denverben Alan Hill, a Gabriel Resources vállalat elnöke. A cégvezető szerint ehhez többek között az szükséges, hogy év végéig megszerezzék a tulajdonjogot valamennyi érintett ingatlan fölött. „Addig is várjuk a 16 közvitán felmerült kérdések listáját a környezetvédelmi minisztériumtól” – tette hozzá Hill, aki egyben...
A cigaretta-, alkohol- és kábítószer-fogyasztók számának emelkedése miatt drogfogyasztás-megelőzési stratégia tervét fogadta el a Kovászna megyei önkormányzat. Idéntől 2008-ig felméréseket végeznek, fejlesztik az orvosi és pszichológiai ellátást, rehabilitálják a függőket, illetve megelőző kampányokat szerveznek. Crãciun Claudia, a Kovászna Megyei Kábítószer-fogyasztást Megelőző Központ vezetője egy 2003-ban készült tanulmányra hivatkozva indokolta...
Új szolgáltatók Udvarhelyen
Október elsejétől új szolgáltatók biztosítják a fűtést, a vízellátást és a közszállítást Székelyudvarhelyen – jelentette be tegnap a három cég képviselőinek jelenlétében Szász Jenő polgármester. A tervek szerint jövő hónaptól a Termo Hargita Kft. szolgáltatja a távfűtést, az Aqua Nova Kft. gondoskodik a vízellátásról és a Bálinttrans Kft. végzi a városközi személyszállítást. A tényleges átadás...
Egyelőre kétséges, lesz-e fűtés Udvarhelyen
Mára várják szerződéskötésre Székelyudvarhelyre a Termofok Hargita Kft. képviselőit, ez a cég nyerte el ugyanis a város távfűtés-szolgáltatásának jogát az augusztusban kiírt versenytárgyaláson, ám a jelenlegi szolgáltatónak, az Urbana Rt.-nek még mindig érvényes közműszolgáltatási szerződése van a várossal. Az elmúlt évek során felhalmozott adósságai miatt azonban a gázszolgáltató vállalat nem...
Kezdődhet a szemétalku
• Háromszék
Kovács Zsolt • Három térségbeli település jöhet szóba a regionális környezetkímélő hulladéktelep helyszínének kijelölésekor – jelentette be Vajda Lajos. A Kovászna Megyei Tanács alelnöke a megye polgármestereinek tegnapi találkozóján elmondta: az elmúlt hetekben több területre is ajánlatot kaptak, ezek közül három felelne meg a szeméttelep céljára. Vajda szerint a holland tanácsadó cég...
Mihály vajda (Mihai Viteazul) mellszobrának a mielőbbi elköltöztetésére szólította fel a marosvásárhelyi önkormányzatot Ciprian M. Dobre Maros megyei prefektus. Annak ellenére, hogy a városi tanács tagjai két évvel ezelőtt kijelölték a román uralkodó büsztjének végleges helyét, és a tér kialakítására háromszázmillió régi lejt el is különítettek a költségvetésből, Dorin Florea polgármester máig nem építtette meg a vár fala mellé tervezett...
Százezer lejes bírságot rótt ki a kolozsvári polgármesteri hivatal egy engedély nélkül felépített tömbház tulajdonosának. A hivatal első ízben szabta ki a lehető legnagyobb bírságot törvénytelen építkezésért.
A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a megbírságolt vállalkozó már perben áll a városházával, hiszen két másik tömbház építésekor nem tartotta be a kiadott engedély előírásait: három emelettel magasabb házakat épített. Emil...
Lukács János, Szucher Ervin • Nem csatlakoztak mindenütt a bíróságok alkalmazottai az országos szervezet sztrájkfelhívásához. A megyei törvényszékek többségében a szokott rend szerint folyt a munka, így például a Hargita megyei törvényszéken is minden napirendre tűzött ügyet megtárgyaltak. Ezzel szemben a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és maroshévízi bíróságok dolgozói félórás munkabeszüntetéssel fejezték ki...
Gyergyószentmiklós
• Az intézmény fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelték a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon lakói, munkaközössége és az a lelkes csapat, amelynek tagjai megálmodták az előrehaladott korú emberek hajlékát.
„Hármas ünnepet ülünk, ugyanis a Caritas által létrehozott három intézmény – a Szent Erzsébet Öregotthon, a csíkszeredai Jakab Antal Tanulmányi Ház és a Szent Benedek Tanulmányi Ház –...
Szekeret üldöztek a rendőrök
• Szászrégen
L. J. • Bár több lövés is eldördült, sikerült eltűnnie annak a lovas szekérnek, amellyel lopott ipari csaptelepeket szállítottak Szászrégen külvárosában. A szekéren található különös szállítmányra figyelmesek lettek a véletlenül éppen arra járó rendőrök, majd autójukkal üldözőbe vették a szekeret. A kocsis észrevette a rendőröket, behajtott egy mellékutcába, sőt megpróbálta...
Az unokám volt, aki elsõként színpadra lépett, és legényest járt, látta? Már pici korától táncolt, hároméves volt, amikor az elsõ népviseletet varrtam neki. Úgy énekelt, öröm volt hallani. Most hetedikes, hiába biztatom, nem akar énekelni, de benne van a tánccsoportban” – meséli Kata néni büszkén, bevallva, hogy a sok dolog miatt csak a vége felé ért ki a falunapi ünnepségre, az unokáját megnézni. A Kolozs megyei...
Fõként vidéki, illetve szórványtelepülések számára fontos az ifjúsági központok létrehozása, hiszen ezekben a kis közösségekben sok ember számára jelent még mindig gondot az információkhoz való hozzáférés, illetve a kapcsolatteremtõ világháló” – jelentette ki Borbély Károly, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke szombaton, a Kolozs megyei Kisbácsban létrehozott ifjúsági központ avatóünnepségén. A két éve megnyílt helyi...
„Jön, jön, jön a kaja, jön!” – harsogta az a több mint 250 gyergyói fiatal, akik a III. Gyergyói Ifinapok rendezvénysorozat élõláncában kézrõl kézre adogatták a város fõterén összegyûlt élelmiszercsomagokat. A szeretetkonyhán Gircsis Veronka fõszakácsnõ és segítõi vették számba az adományokat, amelyek célja a római katolikus plébánia mellett mûködõ, naponta mintegy száz személy meleg ebédjét...
A magas munkanélküliségi arány ellenére kevesen érdeklõdtek a Sepsiszentgyörgyön, frissen végzettek számára meghirdetett állásbörze iránt. Mindössze 100 frissen végzett diák és 103 középiskolás tanuló látogatott el a rendezvényre, amelyen 49 kereskedelmi társaság 532 munkahelyet ajánlott. „A háromszéki fiatalok nem akarnak dolgozni, és az iskolapadból kikerülve nincsenek felkészülve a munkaerõpiac elvárásaira” – vélekedett...
Az elmúlt évtizedek látványos rombolást végeztek iskolánkban, de most életet lehel az épületbe a gyerekzsivaj” – mondta beszédében a református középiskolák országos tanévnyitó ünnepségén Szõcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium igazgatónõje.
A református egyház által javarészt már birtokba vett nagy múltú intézmény épületét kilenc református középiskola diákjainak és pedagógusainak képviselõi...
A Dacia Általános Iskola és a Mihai Viteazul Szakközépiskola diákjai és tanárai által létrehozott csillagászszakkör kezdeményezésére emlékmû felállítását tervezik a nagyváradi várban – jelentette be Mircea Bradu, a Bihar Megyei Mûemlékvédelmi Alapítvány elnöke. A középkorban a városban létesített csillagvizsgáló munkájának köszönhetõen számos, világszerte használt térképen mintegy kétszáz évig Nagyváradon vonult végig a...
Elvi nyilatkozat az autonómiáért
Szövetség a Székelyföldért néven önkormányzati társulás létrehozásáról döntöttek szombaton csíkszeredai találkozójukon a székelyföldi polgármesterek. „A jelen levõ polgármesterek és alpolgármesterek az általuk képviselt közösségek nevében kinyilvánítják akaratukat az RMDSZ programjába foglalt autonómia-formák törvényes eszközökkel való megvalósítására, beleértve a Székelyföld területi...