Magyarellenes feliratok jelentek meg csütörtökön Kolozsvár két központi ingatlanának falán, azonban pár óra alatt el is tüntették ezeket. A „Halál a magyarokra” feliratot az unitárius templom falára és a műegyetem épületére festették fel ismeretlen tettesek, a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. Az utóbbi épületre fekete festékkel felfestett szöveget még reggel lemeszelték a szomszédok.
Maros megye: Forrást készülnek elnevezni az íróról.
A fasiszta jelképek kultuszát tiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelettel dacolva, Bartha József szombaton forrást készül elnevezni Wass Albertről. A holtmarosi református lelkész és nyolc segítője a hét közepén nyolcadmagával egy Szalárd-völgyi csorgóhoz gördítette azt a hatalmas szikladarabot, amelyre zöldgránit plakettet rögzítenek.
Nagyvárad: Felbomlott a városi RMDSZ–PD-L-koalíció.
Az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tanácsosai nem szavazták meg Mihai Groza polgármester javaslatát, hogy az önkormányzat perelje be a kormányt az elmaradt fűtéstámogatás miatt.
Nagyvárad: A polgármesteri hivatal három igazgatóját mondatta le Mihai Groza polgármester, aki a gazdasági fejlődés lassú ütemével, a kis számú befektetővel indokolja döntését.
Hargita megye
Megnyílik a homoródi tábor
Újra megnyílik a homoródi diák- és ifjúsági tábor – jelentette be tegnap Csedő Zsófia, a Hagita megyei ifjúsági hatóság igazgatója. Ám egyelőre a régi iskolai táborból csupán egy villát sikerült felújítaniuk, ide várják a gyermekeket, fiatalokat. Csedő Zsófia szerint a villa 67 férőhellyel kiváló körülményeket biztosít a vendégeknek. Az épületet modern hőközponttal fűtik. Ugyanakkor a földszinten...
A meteorológiai tavasz beköszönte ellenére tegnap Erdély több megyéjében is visszatért a tél, jelentős fennakadást, számos balesetet okozva a közúti forgalomban. Miközben a kései havazás számos régióban felkészületlenül érte a hóeltakarítással foglalkozó cégeket, szakértők szerint a nyugati megyékben megsemmisülhet az idei baracktermés a fagypont alatti hőmérséklet miatt.
Kolozsvár: Közös választási fellépésre készül az RMDSZ és az MPP.
Együttműködne az RMDSZ kolozsvári szervezete a Magyar Polgári Párt (MPP) megyeszékhelyi fiókszervezetével a júniusi helyhatósági választásokon – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján László Attila, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje.
Nagykároly: Három RMDSZ-es polgármesterjelölt.
Nem indul újra a helyhatósági választásokon az elöljárói tisztségért Bekő Tamás. Mindezt Nagykároly immár második mandátumát töltő RMDSZ-es polgármestere jelentette be.
Háromszék: Halasztást kért Gazda Zoltán.
Bár az előzetes bejelentések értelmében ma kellene tárgyalóasztalhoz ülnie Gazda Zoltánnak, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnökének és Demeter János RMDSZ-es Kovászna megyei tanácselnöknek, Gazda kérésére a megbeszélést elhalasztották.
Barót: Beállt az MPP-be a polgármester.
Beállt a Magyar Polgári Pártba (MPP), és valószínűleg az újonnan bejegyzett alakulat színeiben száll versenybe a polgármesteri székért a júniusi helyhatósági választásokon Nagy István.
Az EU-s lehetőségeket térképezik fel egy kolozsvári konferencián.
„Nem politikai megrendelésre szerveztük a konferenciánkat, de reménykedünk benne, hogy a politikusok számára is gondolatébresztő előadások hangzanak majd el” – nyilatkozta a Krónikának Bodó Barna politológus, a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára az Európai Unió, nemzetek és nemzeti kisebbségek című, ma kezdődő konferenciáról.
Kolozs megye: A Kolozs megyei RMDSZ vezetősége szerint Tordaszentlászló önkormányzatának a megyei tanács segítsége nélkül kellene ipari parkot létesítenie.
Négy újabb Maros megyei helységben indították el a közelmúltban otthoni beteggondozói programjukat a történelmi magyar egyházak. A római katolikus egyház keretében működő Caritas marosvásárhelyi szervezete Gyulakután, Erdőszentgyörgyön és Szovátán avatott szociális központot, az Erdélyi Református Egyházkerület által másfél évvel ezelőtt létrehozott Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezete pedig Szentgericén létesített...
A zsidó közösség a március 15-i incidensek folytatásának tekinti az antiszemita megnyilvánulást.
Antiszemita feliratok, horogkereszt, Dávid-csillag jelent meg tegnapra virradóra a kolozsvári zsidó közösség székházának falán. Az ismeretlen tettesek többek között „Itt bujkáltok, ti szabadkőművesek”, „Halál”, „A Gárda lát benneteket” feliratot festettek fel a falra.
A városalapító Szent László királyról nevezik el Nagyvárad központi hídját, jelentette be tegnap Mihai Groza polgármester. Az elöljáró szerint ezek után szó sem lehet arról, hogy a város főtere a jelenlegi Unirii helyett a Szent László tér nevet viselje.
Kolozs megye: Kész lemondani kormányzati szerepéről Fekete Emőke államtanácsos, Horváth Anna fejlesztési, középítkezési és lakásügyi államtitkár, valamint Tonk Gabriella gyermekjogvédelmi helyettes-államtitkár, amennyiben az RMDSZ színeiben Kolozs megyei tanácsossá választják őket.
Marosvásárhely: Újraindítaná budapesti járatait a Wizz Air.
Újra Marosvásárhelyről indítaná nemzetközi járatait a Wizz Air légitársaság, jelentette be tegnap Borbély László. A fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter a múlt heti tárgyalásokra hivatkozva közölte a magyarországi légitársaság szándékát.
Szatmár megye: Eddig csak a PNL nevezte meg jelöltjeit.
Eddig az RMDSZ jelöltjei a legesélyesebbek Szatmár megyében a fontosabb közigazgatási tisztségek megszerzésére, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) nem sikerült olyan jelöltekkel előrukkolnia, akik megszorongathatnák a szövetség képviselőit a helyhatósági választásokon, a megyében nagy befolyással rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) azonban még nem nevezte...