
Fotó: A szerző felvétele
2008. augusztus 18., 00:002008. augusztus 18., 00:00
A Körös-parti város római katolikus hívei már keddtől készültek az ünnepre, a szentmisék mellett az ünnep előestéjén a különféle katolikus közösségek képviselői „szerenádot adtak” a Szűzanyának, majd a Fatimai Nagyasszony szobrával tartottak körmenetet az éjféli szentmise előtt.
„Azt mondtam egyszer, hogy a Szűzanya a mi ügyvédünk, majd ki is javítottam magamat, nem ügyvéd ő, hanem ügyvivő. Az ügyvéd pénzért dolgozik, az ügyvivő mindannyiunk üdvéért munkál” – mondta rövid köszöntőjében Tempfli József megyés püspök, a székesegyházat zsúfolásig megtöltő híveknek és a Mária Rádió hallgatóinak.
Kisboldogasszonykor Mária földi, Nagyboldogasszonykor pedig a Szűzanya égi születését ünnepeljük. Mária mennybevétele a mi megdicsőülésünk előképe, Krisztus híveié, akik részesülnek az ő kegyelmében és az egyház megdicsőülése, mondta Bosák Nándor. Krisztus édesanyjához, akárcsak a Mária-kegyhelyekre gyógyulásért, pártfogásért mennek a hívek. Mária nem saját, hanem a számára Isten által kiválasztott utat járta életében, mígnem a keresztfán függő Jézus, János apostol személyében mindannyiunkat rábízott, legyünk az ő gyermekei. A Szűzanya hitét is példaként állította a hívek elé a debreceni-nyíregyházi püspök, hiszen a hit nem személyes ügy, hanem az emberiség jövőjének a feltétele. „Minden helyzetben van célja, értelme az életemnek, minden helyzetben az üdvösségem megláthatom” – zárta a szentbeszédét Bosák Nándor. A terjengő tömjénillatban több százan éltek a szentáldozás lehetőségével, majd a vatikáni, a magyar és a székely himnusz éneklésével fejeződött be az ünnepi mise.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.