A virág formájú sétányon 12 stilizáltan leegyszerűsített székely kapu, a 12 hónapot és stációt jelölő oszlop, küszöbkővel a székely nép életének 12 legfontosabb momentumát jelöli, a feliratokon a háromszéki települések nevei szerepelnek.
Az Óriáspince-tető után a Perkőn, a Kézdialmás és Lemhény közti Szent Mihály-templom fölötti hegyen, a Zágon és Papolc közti Lahó-hegyen, a lécfalvi Székely támad dombján és Lisznyó fölött, a Bodoki-hegység kilátóhelyén, valamint több más helyen futtatják körbe a háromszéki rónán és hegykaréjban az együvé tartozás üzenetét. Az őrtüzek első alkalommal tavaly gyúltak ki, ugyancsak augusztus 20-án, akkor azt jelezték, hogy befejeződött a Háromszéki Magyarok első világtalálkozója, és hogy a települések folyamatosan hazavárják szülötteiket. Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, a világtalálkozó ötletgazdája szerint idén az őrtüzek arra emlékeztetnek, hogy az együvé tartozás szülőföldünk építő, hitet erősítő ereje Szent István napján a legnagyobb. „Idén is közös ünneplésre hívjuk a háromszéki elszármazottakat és az itthon élőket. Ne hagyjuk a háromszékiek összetartozásának lángját kialudni” – hangsúlyozta Demeter.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.