Az összefogás szükségességét hangsúlyozta az RMDSZ marosvásárhelyi kampánynyitóján Borbély László. A szövetség polgármesterjelöltje elmondta: vannak olyan pártok, amelyek csak azért fogtak össze, hogy ne legyen magyar polgármestere Marosvásárhelynek.
A polgári életstílust akarják megjeleníteni az udvarhelyi politikában, de nem annak Szász Jenő-féle olvasatában a Zöld Párt jelöltjei, derült ki kampánynyitó sajtótájékoztatójukon. „Szeretnénk ha a por, a kosz, a sár és a korrupció eltűnne Udvarhelyről, a politikába pedig visszatérne a mosoly, a béke és az együttműködés” – jelentette ki Kolumbán Gábor, a megyei önkormányzat volt elnöke, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója,...
SZENT GYÖRGY-NAPOK: Több mint hetven cég állította ki termékeit a csütörtökön megnyitott Szent György-napi Expón. A már hagyománnyá vált termékkiállításon a cégek száma állandósult, viszont az eddigi kiállítótermeket kinőtték.
SZENT GYÖRGY-NAPOK: Mint korábban minden évben, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tagjainak idén sem sikerült teljes egyetértésben odaítélniük a Pro Urbe díjakat. Évek óta minden alkalommal heves vita kerekedik a sepsiszentgyörgyi városi tanácsban, amikor a város soros kitüntetettjeinek kiválasztására kerül sor.
SZENT GYÖRGY-NAPOK: Nemzetközi és hazai díjakat nyert alkotásokat állítottak ki a háromszéki Camera Club Siculorum Egyesület fotóművészei a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő Kifli Galériájában.
SZENT GYÖRGY-NAPOK: Jelentős érdeklődés övezte a Szent György-napok alkalmával szervezett Régizenenapokat, melyek keretében tanfolyamon vehettek részt az érdeklődők.
Régi pénzek, mackók, telefonkártyák, szalvéták, hazai és külföldi kávézók tasakos cukrai és más tárgyak egyéni kollekcióiból Különös gyűjtemények címmel szerveztek kiállítást április 30-án a csíkszeredai megyeházán az Ifi Hetek 2008 című ifjúsági rendezvénysorozat megnyitóján, melynek mottója „Mutasd, hogy te is létezel!”.
Átadták szerdán Szatmárnémetiben a felújított Corneliu Coposu sétányt. A 350 méter hosszú utca a város régi főterét köti össze az újjal, amelyet – Ilyés Gyula polgármester szerint – úgy próbáltak meg átalakítani, hogy átmenetet teremtsen a hangulatos századfordulós városrész, valamint a rideg új főtér között.
Európában eredetinek számító megoldással intézné az utóbbi időben több ízben is felmerült nyárádszeredai utcanévproblémát Borbély Mihály alpolgármester. Amint beszámoltunk, Nyárádszereda az egyetlen székelyföldi város, ahol egyetlen utca sem viseli magyar személyiség nevét.
Az erdélyi magyar szervezetek segítséget nyújtanának a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) júniusi aláírásgyűjtési akciójához egy olyan törvénytervezet támogatása érdekében, amely a Bolyai Egyetem létrehozásáról rendelkezne.
Magyar nosztalgiavonat érkezik pünkösd napján a Bákó megyei Gyimesbükkre, a Magyar Államvasutak (MÁV) hajdani legkeletibb őrházához. Deáky András idegenforgalmi vállalkozó, az őrház tulajdonosa arról tájékoztatott, hogy a magyar mozdony által vontatott nosztalgiavonat a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra mintegy félezer magyarországi zarándokot szállít, akik a hajdani őrházat is felkeresik.
„A Kárpátia-koncertet mindenképpen megtartjuk, minket nem zavar néhány hőzöngő. Egyeztettünk a rendőrség képviselőivel is, biztosítják a helyszínt” – nyilatkozta a Krónikának Barta Béla, a Kárpátia csütörtöki lapzártánk utáni váradi fellépését szervező Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetének az alelnöke.
Miközben 2004 előtt a viszálykodás és a vita jellemezte a helyi közéletet, az elmúlt négy év döntései a szakmaiság jegyében, a nagyszalontaiak és a magyarok érdekeiért születtek, sikerült a lakosság problémáira koncentrálni – tekinti mandátuma egyik legfontosabb hozadékának Török László, a hajdúváros újrázni készülő polgármestere.
„Az érvényben levő jogszabályok alapján a lakosság csak körülményesen szólhat bele települése életébe” – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Antal Árpád háromszéki képviselő, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje.
Noha törvény írja elő, hogy a választott önkormányzati tisztségviselőknek évente nyilvánosságra kell hozniuk a világhálón vagyonnyilatkozatukat, alig akad olyan erdélyi magyar polgármester, akinek nyomon követhető a vagyongyarapodása.
Közpénzből kampányol az RMDSZ, állítja Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, megyei tanácselnökjelölt. A székelyudvarhelyi polgármester szerint a Hargitai Megyenapok rendezvénysorozat súlypontját azért helyezték az általa vezetett városba, mivel itt indul polgármesterjelöltként Bunta Levente, a megyei tanács elnöke. A megyei önkormányzat képviselői elutasították a vádat.
Még idén ősszel elkezdődhet a csíkszeredai vasútállomás felújítása, Ráduly Róbert polgármester azonban nem teljesen elégedett a Román Vasúttársaság elképzeléseivel.
A 4,5 millió eurós beruházás során az állomás épületét, a peronokat és az aluljárót hozzák rendbe, biztonságosabbá téve a vonatok megközelítését
Csíkszereda: Az Európai Emberjogi Bírósághoz fordul Bokor Márton, mivel nem indulhat független polgármesterjelöltként Csíkszeredában az önkormányzati választásokon.