Hirdetés

Községvezetők szópárbajban

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kifogások sorát fogalmazta meg Sófalvi Zoltán, Marosszentgyörgy új polgármestere a községi önkormányzat korábbi vezetője Vízi József tevékenységével kapcsolatban. Vízi 1989 után a település első választott polgármestere volt, s mint ismeretes, az RMDSZ-es elöljáró ellen májusban hivatali hatalommal való visszaélés miatt vádat emelt a főügyészség korrupcióellenes főosztálya (DNA).

Máthé Éva

Máthé Éva

2008. szeptember 26., 00:002008. szeptember 26., 00:00

„Kaotikus” föld-visszaszolgáltatás
Sófalvi Szabolcs mérnök – aki korábban a közszolgálati rádiónál, majd néhány évig a marosvásárhelyi Aquaserv ivóvíz-szolgáltató közüzem szóvivőjeként dolgozott – a választások után első alkalommal tartott sajtótájékoztatót a községházán. Az új polgármester hét fejezetre osztotta a korábbi községvezető, Vízi József munkáját kifogásoló lajstromát. Mint mondta, mindenekelőtt azt nehezményezi, hogy az elmúlt években meglehetősen „kaotikusan” zajlott a földvisszaszolgáltatási folyamat, a hivatalban ugyanis elmondása szerint 300 visszaszolgáltatási kérés van iktatva. Ugyanakkor Sófalvi szerint az építkezésekkel sem haladtak tervszerűen.
Vízi József a felvetésre így replikázik: „Marosszentgyörgyön két gróf és az egyházak földügye nincs megoldva, illetve legalább további öt fizikai személyé. Az a nagy szám, amit Sófalvi emleget, abból adódik, hogy nem rendeződött még a belterületek ügye. Ezt el lehetett volna intézni, de sajnos nem volt elegendő személyzet sem hozzá. Tudtommal azonban az ügy érdekében Sófalvi Szabolcs sem tett semmit, amióta beiktatták.”

„Nem akartam büntetni a községet…”
Sófalvi polgármester szerint a község 34 kilométeres úthálózattal rendelkezik, ebből 29 nyomorúságos állapotú köves vagy földút. A jelenlegi községvezető infrastrukturális hiányosságként értékeli azt is, hogy a település mindössze 40 százalékában van csatornahálózat, és csak 50 százaléka rendelkezik vezetékes vízzel. Sérelmezi, hogy Vízi József idején egyetlen pályázatot állított össze a hivatal.
Vízi szerint azonban a Sófalvi által a sajtótájékoztatón közzétett adatok nem reálisak.
„Sok új ház épül a község területén, új utcák keletkeztek, ezek útjai a község hatáskörébe tartoznak. Csak a községközpontban vannak aszfaltozott utak, ez igaz, ezek azért elhanyagoltak, mert előbb csatornázási munkálatokat kell végezni, s azután aszfaltozni – magyarázza Vízi, aki 18 évig volt a település polgármestere. – Valóban csak egy pályázatot készítettem, ennek nyomán 2,8 millió eurót kap a község csatornázásra és vízhálózat-bővítésre a Világbanktól. Én meghagytam a helyi költségvetésből az önrészt, ez régi pénzben 28 milliárd lej. Azért készült el csak egy pályázat, mert a korábbi, RMDSZ-es többségű tanácsban állandóan széthúzás volt, és nem fogadták el a tervezeteket. A tanács már a váltásra készült, s én azért léptem vissza, hogy személyem ne táplálja tovább az ellentétet, ne büntessem a községet, amely engem négy alkalommal megválasztott.”

„Nem voltam a papírok embere…”
Sófalvi szerint sok porta lakói szociális gondokkal küszködnek, az elmúlt években nem folyósították nekik rendszeresen a segélyt. Vízi József erre azt válaszolja: ő csak annyi szociális segélyt oszthatott ki, amennyit a megyei tanács erre a célra kiutalt.
A volt és jelenlegi polgármester között a szentgyörgyi sósfürdővel kapcsoltban is vita zajlik. Az önkormányzat tulajdonában lévő sósfürdőt korábban 45 évre bérbe adták egy cégnek, amely újjáépítette a telepet, és a leltáron szereplő épületet lebontotta. Időközben rengeteg leltári tárgynak is nyoma veszett, óriási különbségek vannak a papíron szereplő adatok és a valóság között. A Számvevőszék 350 ezer lejes hiányt állapított meg a hivatalban – állítja Sófalvi Szabolcs. Vízi József újra pontosítani kívánt, szerinte a Számvevőszék által megállapított hiány nem ekkora volt, hanem sokkal kisebb, 85 ezer lej. „Valóban a korábbi bérlő nem fizetett járadékot az önkormányzatnak, ezzel kapcsolatban per is zajlott, de azt megnyertem, tehát tisztáztam magam. Az ügy időközben a DNA-hoz került, a volt segédkönyvelőnő bizonyos eljárását, annak a helyességét vizsgálják, ez még folyamatban van” – részletezte az egykori polgármester. Vízi József belátja ugyan, hiba volt részéről, hogy a dokumentumokra, nyilvántartásokra nem helyezett elég hangsúlyt. „Nem voltam soha a papírok embere” – mondta. De úgy véli: azok naprakész kezelése nem az ő feladata lett volna, hanem a beosztottaké, tehát azokat kell elmarasztalni a hiányosságokért. Vízi úgy véli: nem véletlen, hogy négyszer választották polgármesterré. Édesapja korábban kuláklistára került, őt magát nem kényeztette el a kommunista felsőbbség. Tisztességes embernek tartja magát, ugyanakkor rájött, hogy politizálni tisztességesen nem lehet. Ezért nem jelöltette magát az idei önkormányzati választáson, pedig meggyőződése, hogy ismét nyert volna. Egyébként, mint mondta, Sófalvi Szabolcsra adta a szavazatát.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés