2008. április 15., 00:002008. április 15., 00:00
„Már tavaly megfogamzott bennünk a gondolat, hogy szeretnénk tevékeny szerepet vállalni a városért, ám nem akartunk sem alanyként, sem tárgyként részt venni az Udvarhelyen folyó politikai kötélhúzásban” – fogalmazott a Krónikának Hajdó Csaba vállalkozó, a kezdeményezõ csapat tagja. Mint hangsúlyozta, nem az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt ellenében kívánnak indulni, hanem a város érdekeit akarják képviselni. A fiatalok választása azért esett éppen a Zöld Pártra, mivel úgy ítélték meg, e kis alakulat elvei közel állnak azokhoz a cselekvési tervekhez, amelyeket a városért meg kívánnak valósítani. Kérdésünkre, hogy milyen esélyt lát a bejutásra, Hajdó Csaba úgy fogalmazott, szerinte akár hat-hét önkormányzati képviselõi helyet is meg tudnak szerezni. „Kisvárosokban minden másképp mûködik. Itt az emberek közvetve-közvetlenül ismerik egymást. Mi valamennyien bizalmat sugárzunk, így jó eséllyel indulunk” – szögezte le Hajdó. A tanácsosjelölti lista még nem végleges, a csapat is még alakul, ám Hajdón kívül olyan nevekkel indultak útnak, mint Bán János, az Infopress nyomda egyik vezetõ menedzsere, Dósa Barna SZNT-alelnök, Jakab Attila, az Udvarhelyi Fiatal Fórum elnöke, valamint Zilahi Imre bútoripari szakújságíró. Munkájukat pedig nagyban segíti Kolumbán Gábor, aki 1996–2000 között Hargita megye tanácselnöke volt, jelenleg pedig a Sapientia egyetem tanára. „Kolumbán Gábor nem indul a választásokon. Õ a mi szakmai mentorunk. Segítségével próbálunk terveket kovácsolni” – hangsúlyozta Hajdó.
Kolumbán lapunknak megerõsítette, hogy teljes mellszélességgel támogatja a csapatot. „Régi szükségletre ad választ a fiatalok kezdeményezése. Udvarhelyen évek óta belháború dúl, a város harctérré vált, ami pedig háttérbe szorította a lakosság érdekeit. Udvarhely sokat veszített. Nem voltak komoly beruházások, gondok vannak a forgalommal, a tisztasággal, a városi környezettel” – fogalmazott Kolumbán. Hozzátette: céljuk, hogy gyermekeik, unokáik számára élhetõvé tegyék a várost. „A lakosságnak elege van a politikai harcokból. És egy környezettudatos csapat olyan határozattervezeteket tud majd a tanács elé terjeszteni, amelyeket a többi alakulat sem utasíthat el” – válaszolta kérdésünkre, leszögezve, jelen pillanatban minden polgárban léteznie kell valamilyen mértékben a „zöld elkötelezettségnek”.
Bálint Eszter
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.