2010. augusztus 12., 09:282010. augusztus 12., 09:28
A két éve megalakult szövetséghez eddig mintegy 1600 város vezetősége csatlakozott. Amint a polgármester kifejtette, az európai kezdeményezés a szén-dioxid-kibocsátás 20 százalékos csökkentését tűzte ki célul, valamint olyan stratégiák kidolgozását követeli, amely a hagyományos energiát fokozatosan újrahasznosítható energiaforrásokra cseréli. A konvenció aláírói vállalják, hogy felelősségi körükbe tartozó tevékenységi területeken 2020-ra legalább 20 százalékkal csökkentik a CO2-kibocsátást a fenntartható energiával kapcsolatos cselekvési terv végrehajtása révén.
Szatmárnémetiben már nekifogtak ennek előkészítéséhez, tanulmány készül a termálvíznek fűtőanyagként való felhasználásáról. Ugyancsak elkezdték egy napelemrendszer megvalósíthatósági tanulmányának az elkészítését is. Erre a most bezárt szeméttelep lenne ideális helyszín, hisz a szennyeződések miatt másra nem lehet használni a 15 hektáros területet – magyarázta Ilyés. A napelempark kapacitása elérheti az 5–8 megawatt teljesítményt, ami fedezné a közvilágítás energiaigényét – tette hozzá. A Polgármesterek Szövetsége szerint az éghajlati zavarok kiküszöböléséhez szükséges intézkedés a helyi önkormányzatok illetékességi körébe tartozik, és a regionális akciók nélkül nem lenne megvalósítható.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.