Hirdetés

Zárva tart az aradi víztorony, önkormányzati hozzájárulással tennék látogathatóvá az ipartörténeti műemléket

víztorony

A víztorony a főbejárat felől egy idei, kora tavaszi felvételen

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Kevés az esély az aradi víztorony újbóli megnyitására a nagyközönség előtt, az ipartörténeti műemlék tulajdonosai szerint csak az önkormányzat mentheti meg az építészeti és műszaki szempontból a maga korában ritkaságnak számító létesítményt. A víztorony sorsa azután lett beszédtéma a városban, hogy a szomszédvár Temesváron épp a minap jelentették be a régi víztorony múzeummá alakítását és megnyitását.

Pataky Lehel Zsolt

2026. augusztus 01., 13:302026. augusztus 01., 13:30

Az aradi víztorony a maga nemében egyedülálló, a műemlék épület – mint kora tavasszal írt cikkünkben jeleztük – idén 130 éves, és immár két éve zárva áll. Jelenleg nincs kilátás arra, hogy ismét látogatható legyen. A társtulajdonosok szerint a helyzet megoldásának egyetlen útja az, ha az épületet az önkormányzat megvásárolja vagy bérbe veszi.

Az elmúlt napokban élénk vita bontakozott ki az online térben, miután Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette: befejeződött a felújítás a százéves józsefvárosi víztoronynál, amely hamarosan megnyílik a látogatók előtt. Ezzel szemben Aradon a torony, amely korábban kulturális rendezvényeknek adott otthont, galériát és ipartörténeti múzeumot alakítottak ki benne, két éve zárva van. Egy hozzászóló így fakadt ki: „Szebb tornyunk van, mint a temesvári, évek óta szépen rendben tartva, mégsem látogatható. Mit csinálnak a hatóságok?”

Hirdetés

korábban írtuk

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

A 38 méter magas aradi víztorony a millennium évében, 1896-ban épült az egykori Flórián (ma Csajkovszkij) utcában, a valamikori Attila téri (később Tűzoltók tere, ma Román–magyar megbékélés parkja) tűzoltólaktanya közelében.

Egykor a város legmagasabb épületének számított

„Akkoriban a város legmagasabb épülete volt, a felső emeletén egy hatalmas, 300 ezer literes víztartályba szivattyúzták az ivóvizet, ahonnan a közlekedőedények elve alapján látták el a várost” – mesélt a Krónikának az ipartörténeti műemlékről Ujj János nyugalmazott aradi történelemtanár, újságíró és helytörténész.

Az egykori tűzoltóállomás mellett épült •  Fotó: Facebook/Aradi Víztorony – Örökségünk őrei vetélkedő Galéria

Az egykori tűzoltóállomás mellett épült

Fotó: Facebook/Aradi Víztorony – Örökségünk őrei vetélkedő

  • A sárga dísztéglával burkolt torony a felső emeleti ablakainak és erkélyeinek finom vonalú díszítésével, a kovácsoltvas erkélyrácsok szépségével tűnik ki.
  • Kívül körbe lehet járni, és egy panorámaképet kaphat a városról, aki felmerészkedik oda, tehát eredeti céljának megfelelően már nem lehet használni, mert Ujj János szerint a víztartályon lángvágóval alakították ki a kijáratot az erkélyre.
Idézet
A tervezéséről annyit tudunk, hogy a városi tanács megbízott egy budapesti építővállalatot az elkészítésével. Azt hisszük – mert sajnos nem találtuk meg a dokumentumokat a levéltárban –, hogy a vállalat Ybl Miklós tervezőirodájával készíttette el a tervet. Amikor arról volt szó, hogy hova helyezik, Budapestről eljött egy műépítész, és szétnézett: az volt a legrégebbi városrész, a sarkadi rész. A romjai nem voltak meg, de tudták, hogy hol állt a középkori vár, és akkor azt gondolta, hogy abban a városrészben egy középkori lakótornyot, egy donzsont épít fel” – magyarázta Ujj János.

A helytörténész szerint az 1900-as évek elején, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Aradon 4700 lakóépület volt. Ha nem is az egészet, de az óvárosban és a mai központban található több száz házat innen látták el folyóvízzel. „A külvárosokat nem, oda közkutakat építettek. Ilyen közkutak itt-ott még láthatók eredetiben, például a zsigmondházi részen, vagy Ségán, csak ott már az öntöttvas kutakat kicserélték egy modernebb változatra” – fűzte hozzá.

A kommunista időszak kezdetéig működött a víztorony

1956-ig a város vízellátó rendszerének része volt a víztorony, de a középítkezések robbanásszerű megnövekedésével, a tömbházak elszaporodásával már nem tudta ellátni feladatát, új, modernebb, nagyobb kapacitású vízvezetékrendszerre és szivattyúállomásokra volt szükség. Az állam a kommunista rendszer megbukása után nem sokkal, 1991-ben adta el, ekkor került két magánember tulajdonába, akik művészeti galériát és vízügyi múzeumot alakítottak ki benne.

Az egyik tulajdonos, Horia Truță publicista és helytörténész jelenleg 85 éves, és egy esztendeje kórházi kezelés alatt áll. A múlt csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek elmondta: a torony újranyitására nincs esély, ha a helyi hatóságok nem vállalnak szerepet benne.

Idézet
Fáj a szívem a 30 év munkájáért, de nem tudok már foglalkozni vele. Minden rendben van hagyva, nincs tartozás, a múzeum működőképes lenne, a kiállítóterek készen állnak. Csak takarítani kellene, és máris nyithatna. Óriási veszteség Aradnak, hiszen ez az ország és a térség egyetlen négyzet alaprajzú víztornya, a többi mind kerek” – mondta Truță.

Hozzátette: kész lenne az épületet „jelképes összegért” bérbe adni vagy eladni, de csak olyannak, aki garantálja a műemlék megfelelő gondozását.

Építészeti riktaságnak számít •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Építészeti riktaságnak számít

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A másik tulajdonos Dumitru Șerban szobrász, a Képzőművészek Szövetsége aradi fiókszervezetének korábbi elnöke. Ő is megerősítette: megegyeztek abban, hogy az államnak „szimbolikus áron” átadnák az épületet. „400 ezer euróért hajlandók lennénk eladni. Ez valóban szerény ár, bárki megerősítheti. Ha a városvezetés érdeklődik, készek vagyunk lépni, különben a torony kihasználatlan marad, pedig hatalmas potenciál van benne. Más városokban, például Kolozsváron vagy Temesváron, az önkormányzatok újítottak fel hasonló tornyokat” – mondta.

korábban írtuk

A maga korában műszaki és építészeti vívmánynak számított az aradi víztorony
A maga korában műszaki és építészeti vívmánynak számított az aradi víztorony

Az építészeti és mérnöki szempontból is különlegesnek számító víztorony 130 évvel ezelőtt épült, és terveit a feltételezések szerint a neves építész, Ybl Miklós budapesti irodájában készítették.

Az aradi városháza sajtóosztálya az Agerpres megkeresésére közölte: eddig nem volt szó a műemlék átvételéről, de nem zárják ki a lehetőséget. „Ha a tulajdonosok konkrét ajánlatot kapnak, műemlék épület lévén, kötelesek azt velünk is közölni, méghozzá ugyanazt az árat. Ekkor a városi tanács dönthet arról, hogy él-e az elővásárlási joggal vagy sem” – olvasható az írásos válaszban.

A víztorony hivatalosan továbbra is Arad egyik látványossága, a Turisztikai Információs Központ a honlapján úgy mutatja be, mint olyan műemlék épületet, amely jelenleg zárva, és sorsa bizonytalan.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés