2008. október 13., 00:002008. október 13., 00:00
Mint mondta, Közép- és Kelet-Európában is felerősödött a kommunista múlttal való szembenézés igénye, ennek szellemében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) igazgatótanácsa úgy döntött, folytatják az átvilágítást. Tőkés szerint az átvilágítások terén visszaesés mutatkozik Romániában, hiszen a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) hatásköre egyre csökken, ráadásul készül egy törvénytervezet, amely mentesítené az egyházakat az átvilágítás alól.
A KREK körlevélben október 25-i határidővel önkéntes jelentkezésre szólította fel az egyházkerület azon lelkészeit, illetve tisztségviselőit, akiknek besúgói múltjuk van. A körlevélben 40, az eddig vizsgált iratokban szereplő titkosszolgálati fedőnév is megjelenik. Azokat a neveket, amelyekről tudják, ki volt a viselőjük, nem tették közzé. A volt besúgók ügyét az egyházkerületi feltáróbizottság vizsgálja majd ki és bírálja el.
Hermán M. János előadó-tanácsos arról számolt be, hogy az egyházkerület forradalmi emlékévet hirdetett, amely az 1988-ban megszületett, falurombolás ellen tiltakozó aradi állásfoglalásra való emlékezéssel kezdődött, és a temesvári forradalom húszéves évfordulóján zárul.
F. N. L.
A KREK csak az arra érdemeseket támogatja a választásokon
„Nem pártot, hanem arra érdemes személyeket, jelölteket támogatunk, akár RMDSZ-es, polgári vagy független, a támogathatókat támogatni kell” – jelentette ki Tőkés László püspök Nagyváradon. Mint mondta, azokat a jelölteket, akik számára nem a keresztyén értékrend és a választók érdekei az irányadók, nem részesíti támogatásban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK). Az egyházkerület igazgatótanácsának a választással kapcsolatban kibocsátott körlevele beszámol a Királyhágómelléki Önkormányzati Képviselők Testületének létrejöttéről is. „Egyházkerület továbbra is eltökélten támogatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) párbeszédre és megegyezésre irányuló erőfeszítéseit – közös nemzeti érdekeink szolgálatában –, és ugyanerre szólítja fel közéletünk meghatározó szereplőit, valamint az egyes gyülekezeteket. Egyben felszólítja őket, hogy semmilyen idegen – politikai – érdeknek ne engedjenek, hanem Egyházunk érdekeit híven képviseljék a küszöbönálló választásokon” – olvasható a körlevélben.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.