Hirdetés

Vita a magyar iskolaalapításról Szalontán

Aláírásgyűjtéssel tiltakozik a nagyszalontai Arany János Főgimnázium tanárainak egy része az ellen, hogy az iskolából kikerüljenek a magyar osztályok, és így önálló magyar tanintézet alakuljon. Az alpolgármester egy felméréssel bizonyítja a szétválasztás iránti igényt.

Nagy Orsolya

2010. november 18., 09:002010. november 18., 09:00

Aláírásgyűjtéssel tiltakozik a nagyszalontai Arany János Főgimnázium tanárainak egy része az ellen, hogy az iskolából kikerüljenek a magyar osztályok, és ezekből a városban színmagyar tanintézet jöjjön létre. Az aláírásgyűjtést egy román és egy magyar tagozatos tanár, Romulus Boeriu és Illyés Lajos informatikatanár kezdeményezte – utóbbi a hírrel lapunkat is megkereste.

Illyés Lajos azt mondja, nem azt kifogásolja elsősorban, hogy Nagyszalontán magyar gimnázium létesüljön, hanem azt a módot, ahogyan ennek terve kialakult. Elmondása szerint ugyanis sem az iskola tanárait, sem a diákokat, se a szülőket nem kérdezte meg arról senki, hogy szeretnének-e a továbbiakban külön tanintézetbe kerülni. „Meglepetésként ért bennünket, hogy benyújtották a pályázatot erre a célra” – fogalmazott lapunknak a tanár.

„A baj az, hogy valamennyi magyar osztályt kiemelik az iskolából, és automatikusan beírják az új iskolába. Nem hagyják meg a választás lehetőségét. Tulajdonképpen a magyar a magyart diszkriminálja” – folytatta. A pedagógus azt mondja, mindennek a tetejébe a diákok és szülők többsége sem ért egyet a különválasztással – ezt volt és jelenlegi tanítványaival folytatott beszélgetésekből szűrte le. Arról van ugyanis szó meglátása szerint, hogy „a város fiatalságát mesterségesen kétfelé választanák, mégpedig nemzetiségi alapon”.

Nagyszalonta alpolgármestere, Illyés Lajos (a névazonosság puszta véletlen) arra hivatkozott, hogy a projekt elkészítése előtt szociológiai tanulmány készült a szétválasztás iránti igényről. A tanulmányban egyebek közt az is szerepel, hogy a vegyes tannyelvű iskolában a kisebbségi gyerekeket állandóan zaklatják többségi társaik. Az informatikatanárnak azonban más a véleménye: azt mondja, a gyerekeknek kifejezetten előnyös, ha már az iskolai évek alatt megszokják más nyelvű, más kultúrájú diákok társaságát, megismerik egymás nyelvét, és ugyanez érvényes a tanári karra is: mint elmagyarázta, a román és a magyar anyanyelvű tanárok megtanultak a másik nyelvén is kommunikálni. Az iskola tanárai közül 57-en írták alá azt a levelet, amelyben egyebek közt az áll, hogy a hivatkozott tanulmány nem releváns, hiszen összesen tizenkilencen szólalnak meg benne: 8 diák és 11 felnőtt. Az oktató azt is elmondta, biztos abban, hogy az aláírók közül azért csak hat magyar van, mert bár a többiek is előzetesen egyetértettek a tiltakozással, félnek vállalni a véleményüket.

Az alpolgármester a Krónikának azt is elmondta, hogy tudtával épp az informatikatanár az egyik kezdeményezője a projektnek, hiszen korábban ő maga sérelmezte, hogy az iskolában kevés a magyar felirat, a magyar osztályokat pedig az ábécésorrendben a románok után következő betűkkel jelölik. Az oktató lapunknak többször is hangsúlyozta: teljes mértékben támogatná, hogy a városban színmagyar iskola alakuljon, de nem ilyen módon – az eredeti elképzelés szerint ugyanis, mint arról már mi is beszámoltunk, nem állami, hanem református iskoláról lett volna szó, arról pedig nem, hogy a fiatalságot kettéválasszák.

Török László polgármester akkor azt nyilatkozta lapunknak, hogy az egyházi iskola szakította volna ketté Nagyszalonta magyar fiatalságát, ezért találja üdvösebbnek a magyar tagozatnak a mostani vegyes tannyelvű főgimnáziumból való kivonását és önállósítását. Az informatikatanár azt is elmondta: az a háromezer aláírás, amire a projekt kezdeményezői hivatkoznak, valójában nem erre a kérdésre, hanem a református intézet létrehozásának támogatására született.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés