2010. augusztus 18., 09:242010. augusztus 18., 09:24
Canta elmondta, az egyetem azért kéri az adminisztráció jogát, mert saját forrásaikból felújítanák és korszerűsítenék az amfiteátrumokat. A PSD-s önkormányzati képviselő azzal érvelt, hogy az eladósodott kórházak nem tudnák finanszírozni az előadótermek felújítását, az orvosi egyetemnek pedig hiába áll rendelkezésére a szükséges anyagi forrás, nem költhetik olyan épületrészek tatarozására, amelyet nem ők kezelnek.
Alin Tişe, a megyei tanács elnöke a fenti okfejtéssel egyetértett, de a határozat elnapolását javasolta, egyrészt azért, mert több kórház vezetősége gondolkodási időt kért, amíg össze nem ül az általuk vezetett intézmény adminisztratív tanácsa, másfelől a megyei tanács elnöke kifogásolta, hogy a beleegyezésüket adó kórház vezetői nem tették világossá, hogy rendelkeznek az adminisztratív tanács jóváhagyásával.
„Tisztáznunk kell, hogy ki az, aki hajlandó lemondani az amfiteátrumok kezelési jogáról, és hogy biztosan van-e elég pénze az UMF-nek arra, hogy valamennyi létesítményt egyszerre korszerűsítse. Azt nem tehetjük meg, hogy csak úgy odaadunk egy amfiteátrumot, és utána senki nem fektet bele két évig, mert történetesen akkorra tervezték a felújításokat” – közölte a tanácselnök.
A vita ezen a ponton kezdett elmérgesedni: a tervezetet benyújtó hevesen kirohant a testület ellen, hogy azonnal szavazzák meg a tervezetet, mert minden késlekedés az egyetemi évkezdést veszélyezteti. A tanács végül úgy döntött, egy hétig halasztják a határozattervezet megtárgyalását, addig pedig kiegészítik a hiányosnak vélt dokumentációt. Vákár István RMDSZ-es önkormányzati képviselő a Krónikának elmondta, tisztességes döntés született, „nem lehetett csak úgy, előzetes tájékozódás nélkül” átadni az amfiteátrumok kezelési jogát az orvosi és gyógyszerészeti egyetemnek.
A megyei önkormányzathoz közeli forrásaink szerint a heves vitát inkább egyéni érdekek szülték. Dănuţ Dorel Canta ugyanis több internetes forrás szerint 6 építkezési vállalatban résztulajdonos, és elképzelhető, hogy már megegyezett az egyetemmel arról, hogy az ő cége végzi el a felújításokat, ezért sürgette a határozat megszavazását.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.