Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke szerint a kormányhivatal felszólítása ellenére a július 30-i tanácsülésen nem tűzik napirendre a megye brüszszeli képviseleti irodájáról szóló májusi határozat visszavonását. Az újonnan tisztségbe lépett önkormányzati elnök jónak tartja az elődje, Demeter János által kezdeményezett brüsszeli iroda ötletét, ezért nem kíván lemondani róla. Elmondása szerint az iroda célja, hogy külföld felé reklámozza Háromszéket, illetve Brüsszelből gyorsan és hatékonyan lehessen információkat szerezni fejlesztési pályázati lehetőségekről. „Vannak formai problémák a határozattal, de az ötletet szeretnénk fenntartani” – szögezte le Tamás Sándor.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Demokrata-Liberális Párt Ifjúsági Szervezetének nyomására a Kovászna megyei prefektúra felszólította az önkormányzatot, hogy július 30-i ülésén vonja vissza a régi testület utolsó ülésén elfogadott határozatot, amely a brüsszeli képviselet megnyitásáról szól, és amely szerint az iroda fenntartása havi 5600 euróba került volna. A brüsszeli képviseletet ellenzők többek között a borsos fenntartási költségeket, illetve az irodavezető tervezett havi 2800 eurós bérét kifogásolták. Tamás Sándor szerint 30 napon belül kell eleget tenniük a kormányhivatal felszólításának, ezért ráér, ha az önkormányzat csak az augusztusi ülésén foglalkozik a témával, addig pedig megkeresik a törvényes lehetőségeket, hogy létrehozhassák az irodát.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.