Hirdetés

Visszatérnek Amerikába a diákok

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Tíz nagyobb hazai városban működtet közvetítő irodát a kolozsvári székhelyű Student Travel Romania cég, amelynek marosvásárhelyi irodájában Zillmann Zoltánnal beszélgettünk arról, hogy a gazdasági válság kedvét szegte-e a hazai egyetemistáknak, akik a korábbi években szép számmal indultak a nyári vakáció idején főkent az óceánon túlra, az Egyesült Államokba szerencsét próbálni, pénzt gyűjteni.

Máthé Éva

2010. július 06., 09:532010. július 06., 09:53

„Tizenegy éve létezik a cég, és a program neve, amelynek keretében hozzásegítjük a hazai diákokat ahhoz, hogy az Államokban dolgozzanak, Work and Travel USA. Állandó partnerünk az amerikai CIEE cég, amely már több mint hatvan éve foglalkozik munkaerő-közvetítéssel” – részletezte lapunknak Zillmann Zoltán, aki arról is beszámolt, hogy – tapasztalata szerint – tavaly némi megtorpanás volt a diákok részéről. Úgy véli, ennek a fő oka a gazdasági válság miatt kialakult bizonytalanságnak tudható be, de talán a sertésinfluenzától való ódzkodás is oda vezetett, hogy némileg kevesebb volt a jelentkező. Egyébként nem olcsó mulatság kiutazni, az ügyintézési költség nőtt a korábbi évekhez képest. Most 610 vagy 640 dollár, attól függően, hogy az illető mennyi időt szeretne eltölteni külföldön. Ebből 100 dollár az egészségbiztosítási díj (június 15-étől október 31-éig terjed a kinttartózkodási időszak, a munkaszerződés október 1-jén jár le), az összeg visszamaradó része az ügyintézés költségeit fedezi, például a kinti munkavállalási engedély beszerzését. Ezenkívül természetesen meg kell váltani az oda-vissza repülőjegyet. Zillmann szerint ha idejében megrendelik ezt, akkor egy New York-i utazás mintegy 600 dollárból megúszható.  

A kiutazó diákok közül minden ötödik-hatodik olyan fiatal, aki ugyancsak a cég közvetítésével már dolgozott az Államokban. Romániából évente több mint ezer diák indul útnak a cég közvetítésével. Az Államokban felajánlott munkahelyek jellege az előző évekhez hasonló. „A legtöbb diák szállodákban, vendéglőkben dolgozik, illetve szórakoztató parkokban” – tájékoztatott Zillmann. Hozzátette: az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége általában megadja a beutazási vízumot. A diákoknak a követségen bizonyítaniuk kell, hogy nincs túl sok elmaradt vizsgájuk. A visszatérésükre általában garanciának tekintik azt, hogy már túl vannak néhány egyetemi éven. Persze mindig akadnak olyanok, akik – úgymond – elfelejtenek visszajönni, főleg azokról van szó, akik kint tartósabb párkapcsolatba bonyolódnak. Egyébként nem könnyű az állampolgárságot kint megszerezni, de a vízumhosszabbítás nem ördöngös dolog.  Romániából a legtöbben a keleti partra mennek dolgozni, illetve a nagyvárosokba, Chicagóba, Miamiba, Los Angelesbe. Az ott dolgozó diákok – persze ha nem költekeznek túlságosan – általában 2-3 ezer dollár megtakarítással térnek haza.

Az amerikai diákprogramon kívül a cég egyéb munkaközvetítéssel is foglalkozik. Négy éve folyamatosan fiatalokat küldenek ki Angliába zöldséget szedni, csomagolni. Tavaly németországi szőlőmegmunkálást is lehetett vállalni. „Az angol program májustól október, novemberig tart, 3 vagy 6 hónapra lehetett kiutazni. Két éve bevezették a 30 éves felső korhatárt, és idén már nyelvtudást is kértek, tehát komolyabban szelektáltunk. Házaspárok is mehettek. Ebben az esetben valamivel jobban lehetett keresni, mint az Államokban, igaz, nem könnyű a munka. „Minimális összegbe kerül a szállás és az ellátás, no meg kevesebb a költség, úgy 250 euró, és persze sokkal kevesebbe kerül az utazás” – mondta el Zillmann Zoltán.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
Hirdetés