
Fotó: Facebook/ISU Alba
Biztonságban visszatérhetnek a házukba azok a verespataki lakosok, akiknek a Tăul Mare halastó gátján keletkezett repedés miatt kellett elhagyniuk otthonaikat, ugyanis fennállt a gátszakadás veszélye.
2022. október 07., 19:392022. október 07., 19:39
2022. október 07., 19:462022. október 07., 19:46
Nicolae Albu Fehér megyei prefektus pénteki sajtótájékoztatóján közölte, a szakemberek legutóbbi mérései szerint a Tăul Mare vízszintje 4,8 méterrel csökkent az október 1-jén, vasárnap mérthez képest. „Az emberek biztonságban hazatérhetnek” – fogalmazott a prefektus. Hozzátette, az elkövetkező időszakban mindent megtesznek, hogy elejét vegyék az ehhez hasonló helyzeteknek.
Hozzátette, legfeljebb két héten belül ismertetni fogják az ilyen munkákra szakosodott és a helyzetet ismerő tervező és kivitelező cégek által összeállított középtávú intézkedési javaslatokat, ezek pénzügyi vonzataival együtt.
Verespatak lakosságát vasárnapra virradóan evakuálták, miután a község polgármestere az 112-es segélyhívószámon jelezte, hogy repedést észleltek a település fölött található Tăul Mare tó gátján. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint vasárnap 268 lakost szólítottak fel, hogy hagyja el otthonát, számukra Abrudbánya és Topánfalva sportcsarnokaiban és kollégiumaiban ajánlottak fel ideiglenes szállást, többségük azonban saját felelősségére megtagadta a kiköltözést. A legtöbben a környező településeken élő rokonokhoz mentek, mindössze 14-en vették igénybe a hatóságok által rendelkezésre bocsátott szükségszállást. A megyei katasztrófavédelem teljes operatív személyzetét riasztotta, de a Hunyad, a Kolozs, a Maros és a Bihar megyei katasztrófavédelem, valamint a rendőrség és a csendőrség is nagy erőket mozgósított – közölte az Agerpres hírügynökség.

A pénteki mérések szerint 433 centiméterrel csökkent a verespataki Tăul Mare halastó vízszintje a szivattyúzás elkezdésekor jegyzetthez képest – tájékoztatott a Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

A szerdai mérések szerint mintegy 246 centiméterrel csökkent a verespataki Tăul Mare halastó vízszintje a szivattyúzás elkezdésekor jegyzetthez képest – tájékoztatott a Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

A tűzoltóknak ki kellett menekíteniük vasárnapra virradóra a Fehér megyei Verespatak lakóinak egy részét, miután repedést jelentettek a Tăul Mare halastó gátjánál.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!