Javítja a szövetség esélyeit, hogy a Magyar Polgári Párt sehol a megyében nem állított jelölteket. Négy évvel ezelőtt 24, illetve 400 szavazaton múlott, hogy a bánsági magyarság elveszítette képviseletét a temesvári és a Temes megyei önkormányzatban. A pozíciók visszaszerzése céljából ezúttal az RMDSZ az ukrán, a szerb, a bolgár és az olasz kisebbség szervezetével is szövetségre lépett, a tulipán jele alatt összeállított jelöltlistákon ezek számára is biztosított helyeket. Temesváron viszont nem állított jelöltet, a parasztpárti polgármestert, Gheorghe Ciuhandut támogató pártok közé iratkozott be. Ciuhandunak jó esélye van az újrázásra, bár mind a demokrata-liberális párti Gheorghe Ciobanu, mind a szociáldemokrata Ion Răducanu nehéz ellenfélnek számít.
Még kiélezettebb a verseny a megyei önkormányzat elnöki tisztségéért. A PD-L színeiben induló jelenlegi tanácselnök, Constantin Ostaficiuc, a liberális színekben, de parasztpárti támogatással visszatérni készülő Viorel Coifan és a PSD-s Ilie Sârbu volt mezőgazdasági miniszter közül bármelyik győzhet. A megyei önkormányzat elnöki tisztségéért az RMDSZ Halász Ferencet indította el a versenyben, hogy személye is vonzza a szavazatokat a szövetség jelöltlistájára.
Zsombolyán, Újváron, Igazfalván és Újszentesen próbálja megőrizni a szövetség jelöltje a polgármesteri tisztséget, Végváron pedig megpróbálja visszaszerezni a nyolc évvel ezelőtt elveszített pozíciót.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.