2008. december 15., 07:002008. december 15., 07:00
A bálványosi komplexumot ezelőtt öt évvel vásárolta meg a hőszigetelő nyílászárók gyártására szakosodott kézdivásárhelyi cég. Az avatóünnepségen István Zoltán kereskedelmi igazgató arról számolt be, hogy elsősorban érzelmi vonzatai voltak annak, hogy beruházásba kezdtek Bálványosfürdőn, családjának évek óta hétvégi háza van itt, és az üdülőhelyet második otthonának tekinti. A komplexum egy nagyobb fogadóból, három tízszemélyes családi házból és öt faházikóból áll, és mintegy hetven személy befogadására alkalmas. Az igazgató a Bálványosi Nyári Szabadegyetemre is kitért, elmondva: reméli, hogy ezt sikerül visszaköltöztetni szülőbölcsőjébe, Bálványosra, ő ugyanis nem ismer olyan települést, amelynek Tusványos lenne a neve.
Mint ismeretes, a bálványosi szabadegyetemet azért kellett elköltöztetni Tusnádfürdőre, mivel az Aporok vára alatt meghúzódó kis üdülőtelep nem tudott szállást biztosítani az egyre több táborozónak. Az igazgató szerint a helyzet mára megváltozott, több panzió is épült, és hamarosan befejeződik az üdülőhelytől mindössze négy kilométerre található Best Western szálloda felújítása is. A hotelt két kézdivásárhelyi vállalkozó vásárolta meg a szállodalánctól.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.