
Erzsébet királyné szobra egykoron a Fellegvár Sétatér felőli oldalán
Fotó: Sántha Imre Géza/Szoborlap.hu
Visszaadná a műemlékegyüttes eredeti jellegét a Fellegvár helyreállítására kiírt tervpályázatot elnyerő szakembercsoport – derült ki a témában szervezett csütörtök esti közvitán. Az Erzsébet sétányt is „rehabilitálnák”, Sissi mellszobra visszakerülne eredeti helyére, és az esztétikailag kifogásolható Funar-féle vaskereszt is eltűnhet.
2020. november 06., 16:342020. november 06., 16:34
2020. november 07., 16:042020. november 07., 16:04
Több irányból is megközelíthetővé tenné, ugyanakkor az egykori katonai erődítmény műemlék jellegét hangsúlyozná a kincses város kilátójának is számító Fellegvár felújítási tervének elkészítésével megbízott szakembercsoport. A kolozsvári polgármesteri hivatal innovációs központja (CIIC) által szervezett, online közvetített csütörtök esti közvitán emlékeztettek: a polgármesteri hivatal nemzetközi tendert írt ki a műemlékvédelmi övezet helyreállítására, a nyertes koncepció hazai és külföldi szakemberek választása.
Mircea Muntean építész a nyertes csapat képviseletében elmondta: a terv mögött népes szakembergárda áll, a területrendezéstől a régészetig több terület képviselőjét bevonták a munkába. Rámutatott,
Úgy vélte, az egykoron a város védelmét is biztosító erődítmény nehezen megközelíthető, egyrészt a számos földcsuszamlás miatt – 40-50 éve végeztek utoljára helyreállítási munkálatokat – másrészt, mert egyre nagyobb szeleteket „kanyarítanak le” belőle és nyilvánítanak magánterületnek.
Ezért az egyik cél, hogy több irányból is megközelíthetővé tegyék a létesítményt, hiszen ez kikapcsolódási hely is, ahova sétálni, futni járnak a helyiek, és sok turista is felkeresi. Úgy vélte, az egykori erődítmény épp történelmi jellegét veszítette el, ezért ezt erősítenék. De a felújítási terv nagy hangsúlyt fektet a domboldal megerősítésére is, amit az egyre gyakoribb földcsuszamlások indokolnak. Ennek érdekében szenzorokat is felszerelnek, melyek jelzik majd a problémát – ez a kevésbé durva módja annak, hogy megelőzzék a bajt,
Mircea Muntean építész szerint visszaadnák a domboldal eredeti kinézetét
Fotó: Krónika
A földmozgások következményeként az egykori sétányok eltűnőben vannak, és egyre több sziklatömb válik le a domboldalról. Ezeket korábban is próbálták orvosolni, a 80-as években talajcsövezési rendszert is építettek, ami szintén felújításra szorul. Ezt helyreállítják és kiegészítik, ahol szükséges.
Mivel az egykori vár jelenleg csak a Szamos-parti lépcsőn közelíthető meg, az egykori Erzsébet (Emil Racoviță) úti és a Fellegvári (General Drăgălina) úti feljáratot is helyreállítanák, és egy új gyalogfelüljárót is létrehoznának az Ilona (Copernicus) utcában.
A jelenleg a Szépművészeti Múzeumban őrzött büsztöt ismét visszaadnák a nagyközönségnek. Az egykori sétány helyreállítását az is indokolja, hogy kevésbé meredek, mint a lépcső, és a kanyargós ösvény bejárása jobb rálátást biztosít a városra.
Az Erzsébet-szobor helye, jelenlegi és egykori kinézete
Fotó: Krónika
Az idővel felhúzott támaszfalakat is megszüntetnék, ahol lehet, hogy láthatóvá váljanak az eredeti sziklafalak, tette hozzá az építész. Aki szerint a kereskedelmi egységeknek semmi keresnivalójuk itt, ezek helyén mindenki által látogatható teraszos részeket alakítanak ki. A domboldal ezen kiugró része ugyanis régen nagyon látogatott volt, így nagy veszteség a város számára, hogy magánkézbe adta.
A szálloda alatti fősétányt ellenben újragondolják, a kerítés helyét sziklatömbök veszik át, melyek jobban illeszkednek a környezetbe, de meg is pihenhetnek rajtuk a járókelők. Az előtte lévő „erkély” részt kiszélesítik, és védőkorlátot kap, részletezte a szakember. Mircea Muntean elmondta: a kör alakú kilátó, illetve a domb alatti játszótér megmarad, de környezetbe illő „felszerelést” kap, a műanyagot fára cserélik. Tájékoztató táblákat is kihelyeznek, ahol a hely érdekességeire hívják fel a figyelmet.
A nyertes csapat másik tagja, Silviu Aldea építész a csillag alakú vár felújítására tért ki, elmondva:
Azon is elgondolkodnak, mi legyen a dombtetőre 1995-ben felállított fémkereszt sorsa, mellyel az 1848-49-es forradalom román hőseinek állított emléket a nacionalizmusáról hírhedt Gheorghe Funar expolgármester. Ez ugyanis kevésbé illik a környezetbe, és napjainkban nemcsak esztétikailag kérdőjelezhető meg a jelenléte, vélte az építész.
A magára hagyott talapzat napjainkban
Fotó: Sántha Imre Géza/Szoborlap.hu
Rámutatott, miközben az egykori védelmi rendszert visszahódította magának a természet, az egyes kaszárnyaépületeken nem engedélyezett, szakmailag kifogásolható beavatkozások történtek. Az elmúlt időszakban
Silviu Aldea szerint a tervezők az egykori fellegvár egységét hangsúlyoznák, ezért megszüntetnék a bástyákra felhúzott építményeket, többek között az említett, egyesek által „szoknyás keresztnek” hívott Funar-féle emlékművet is elköltöztetnék, mivel szerintük „az eredeti műemléknek” kellene érvényesülni. Ezért az omladozó keleti kaput is restaurálnák, akárcsak a műemlékegyüttes valamennyi épületét, részletezte a szakemberek által javasolt megoldásokat az építész.
A Fellegvár helyreállítását régóta kérik a kolozsváriak, a polgármesteri hivatal szerint ezt az akadályozta, hogy egyes részei magántulajdonban vannak.
László Attila akkori alpolgármester erre úgy reagált: „az EMNT kérése nagyon szép álom, de egyelőre nem kivitelezhető”. A szobor másolatát így rá egy évre az evangélikus templom udvarán állították fel.
A szobor másolata az evangélikus püspökség udvarán
Fotó: Sántha Imre Géza/Szoborlap.hu
Az eredeti büsztre a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban bukkant rá Gergely Balázs régész Székely Sebestyén György művészettörténész útmutatása alapján. Stróbl Alajos műalkotása meglehetősen rossz állapotban vészelte át a kommunizmust, golyónyomot is visel. Ebből eredetileg négy készült és lett felállítva a Kárpát-medencében a császárné 1898-ban történt halála után.
A szobrot Haller Károly akkori polgármester kezdeményezésére, nagybölöni Bölöny Józsefné adományozta a városnak, a talapzatba az Erzsébet királynénk 1898 feliratot vésték. A büsztöt 1919-ben a román adminisztráció eltávolíttatta, de a díszes talapzat ma is áll, ám benőtte a gaz.

A kolozsvári evangélikus püspökség udvarában felavatták Erzsébet királyné, a népszerű Sissi mellszobrát, amelynek eredeti változata egykor a város fellegvárának egyik sétányán állt.
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!