
Fotó: A szerző felvétele
A tűzoltósági vizsgálat szerint a tüzet mechanikus szikra okozta, amely a működő gépekről pattanhatott le, begyújtva a közelben lévő faport. Szemtanúk elmondása szerint a szomszédos műhelyekből észlelték, hogy füstöl a mosztraktár. Ám amikor az alkalmazottak kinyitották a fűrészportároló ajtaját, berobbant a moszt, és a kicsapó lángok telibe találták a munkásokat. A súlyos égési sebeket szerzett, jajveszékelő alkalmazottak nem várták meg a mentő érkezését, Pap Ferenc cégvezető, valamint a segítőkész kollégák saját autóikon szállították a kórházba a sebesülteket.
Dr. Jeszenszky Géza kórházigazgató praxisa alatt még nem fordult elő, hogy ekkora méretű tömeges munkavédelmi baleset sebesültjeit kellett volna ellátnia. A rendkívüli helyzet operatív megoldása végett behívta a kórház valamennyi szabadnapos orvosát és asszisztensét.
Válságos állapotban a Bukarestben kezelt betegek
A sebesültek felének másod- és harmadfokú égési sebek borítják testük ötven százalékát. Dr. Bíró Katalin intenzív terápiás szakorvos nyolc olyan betegről számolt be, akiknek belső légúti égéseik vannak. Emiatt 12 sebesültet szombaton a kora délutáni órákban a szomszédos városokból érkezett rohammentők szállítottak Marosvásárhelyre, ahonnan tízet katonai repülővel vittek a bukaresti baleseti sebészetre, illetve az égési sérülések kezelésére szakosodott kórházba. Három sebesültet tegnap operáltak meg a bukaresti plasztikai sebészeti és baleseti kórházban, újabb kettőt pedig ma műtenek. A hatodik betegnek, akit ebben a kórházban kezelnek, válságos az állapota, bőrének 66 százaléka elégett, emiatt bőrdonorokat keresnek neki. „Ez utóbbi betegünk lélegeztető gép segítségével lélegzik, ketten oxigént kapnak, egy pedig képes magától is lélegezni” – nyilatkozta a Mediafaxnak dr. Cristian Niţescu, a kórház igazgatója. A Floreasca sürgősségi kórházba szállított három betegnek stabil az állapota, de továbbra is a kórház intenzív osztályán kezelik őket – tájékoztatta tegnap az Agerprest dr. Bogdan Opriţă, a bukaresti SMURD mentőszolgálat vezetője. A Bagdasar Arseni sürgősségi kórházban kezelt sebesült állapota is válságos, folyamatos felügyelet mellett kezelik a kórház intezív osztályán. „A betegnek mély égési sérülései vannak, és a felső légutakban is égési nyomokat észleltünk. Kezelése különös figyelmet igényel, ugyanis fennáll a veszélye a dehidratálódásnak és a különféle fertőzéseknek” – nyilatkozta a Mediafaxnak Florian Bică, a kórház sajtószóvivője.
„A Gyergyószentmiklóson kezelt 11, könnyebb sérüléseket szenvedett sebesült jól van, kettőt közülük már szombaton hazaengedhettünk” – közölte a Krónika kérdésére dr. Jeszenszky Géza kórházigazgató, aki arra is kitért, hogy értesülései szerint a Marosvásárhelyen kezelt két beteg állapota is stabil.
Véradókat toboroz a cégvezető
Pap Ferenc cégvezető – Pap József, Gyergyószentmiklós júniusban leköszönt polgármesterének fia – a Bukarestben kezelt alkalmazottainak kéri a vért. Mint mondotta, a kezelőorvosok szerint előreláthatólag nagy mennyiségű vérre lesz szükség a betegek felépüléséhez. Ezért szerdára, amikor az önkéntes véradás zajlik Gyergyószentmiklóson, szabadnapot rendelt el valamennyi olyan alkalmazottjának, aki vért ad sebesült kollégájának. Pap Ferenc elmondta: valamennyi önkéntes véradónak, függetlenül attól, hogy Erdély melyik városában él, a vérközpontok által fizetett összeg kétszeresét fizeti, ha az ő valamelyik alkalmazottjának ad vért.
Robbanásszakértők vizsgálódnak a helyszínen
Pap Ferenc egyébként hétfőre is szabadnapot rendelt el, mivel – mint mondotta – mindenkit megrázott a tömeges baleset, és az embereknek szükségük van a pihenésre, hogy a sokkot feldolgozhassák. A cégvezető jó szándékát azonban áthúzta a helyszíni vizsgálatot folytató munkavédelmi felügyelőség. „A munkavédelmi felügyelőség minden alkalmazottól nyilatkozatot kér, emiatt mégis csak be kellett hívnom hétfőre a munkásaimat” – fejtette ki a Krónika kérdésére Pap Ferenc, aki azt is elmondta, hogy a munkavédelmisek kifejezetten ragaszkodtak ahhoz, hogy ne állítsa le a termelést.
„Nem kérhetjük egyetlen cégvezetőtől sem, hogy zárja be az üzemét, csak azért mert munkavédelmi vizsgálat zajlik” – erősítette meg Pap állítását Dezső Tibor, a Hargita megyei munkavédelmi felügyelőség vezetője, aki arra is kitért, egy cég leállítását csak jegyzőkönyv alapján, alapos indokkal kérheti a felügyelőség. A főfelügyelő a Krónika kérdésére azt is kifejtette, hogy a vizsgálat valószínűleg elhúzódik, mert a szemtanúk nagyon súlyos állapotban a kórházakban vannak, és csak akkor hallgatják ki majd őket, amikor az állapotuk ezt megengedi. Addig a helyszínen két csoport vizsgálódik, négyen a munkavédelmi felügyelőség részéről érkeztek, öt szakértő pedig Constantin Lupu igazgató vezetésével a petrozsényi Országos Bányabiztonsági és Robbanásvédelmi Intézetből. Dezső Tibor szerint azért hívták a robbantási szakértőket, mivel a tömeges munkabalesetet a fűrészpor robbanása okozta. Hozzátette: bizonyos nedvességi és hőmérsékleti feltételek között a fűrészpor éppúgy robban, mint a puskapor.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.