HIRDETÉS

Végső búcsút vettek Pap Géza volt református püspöktől, Orbán Viktor is részvétét nyilvánította

Krónika 2018. november 17., 20:11 utolsó módosítás: 2018. november 17., 20:16
HIRDETÉS

Végső búcsút vettek szombaton a kolozsvári Házsongárdi temetőben a kedden elhunyt Pap Gézától, az Erdélyi Református Egyházkerület 45. püspökétől, Kolozsvár-felsővárosi lelkipásztortól. Orbán Viktor is részvétét nyilvánította a volt püspök családjának.

Fotó: Kiss Gábor/Reformatus.ro

Pap Géza 64 éves korában, váratlanul hunyt el november 13-án Kolozsváron. A szombaton, november 17-én tartott gyászszertartáson teljesen megtelt a Farkas utcai templom, majd a Házsongárdi temetőben vehettek végső búcsút a volt püspöktől a gyászolók.

A templomi igehirdetésen Szabó István dunamelléki református püspök elmondta, Pap Géza szenvedő ember volt – a betegségek, testi bajok, szűkebb közössége, de a magyar élet és leginkább az egyház szenvedője volt. „Nem az egyház miatt szenvedett, hanem érte. A maga szenvedéseivel töltötte ki a Krisztus szenvedéseinek a híját az egyházért, hogy megismertesse annak a titoknak a dicsőségét, hogy Krisztus nálunk, köztünk van. Arra kapta elhívását, hogy ezt prédikálja, hirdesse” – hangoztatta a magyarországi egyházi elöljáró.

HIRDETÉS

Orbán Viktor levélben nyilvánította részvétét Pap Géza családjának, az üzenetet Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár olvasta fel a Farkas utcai református templomban.

„Pap Géza erdélyi református püspök a visszakapott kollégiumépületek felújításával, a fiatalok körében végzett munkával és a szórványgyülekezetek támogatásával is azt bizonyította, hogy a mi jövőnk a Kárpát-medencében hitünk és magyarságunk megtartásán alapul” – írta Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő felidézte, megrendüléssel értesült arról, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület 45. püspöke, főtiszteletű Pap Géza már nincs közöttünk. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a zord idők kipróbált és határozott vezetőket követelnek, akik nem rettennek meg a viharos szelektől, hanem kitartóan és hűségesen követik a szolgálat sokszor göröngyös útját.

Volt lelkésztársai és más felekezetű egyházfők is elkísérték utolsó útjára Pap Géza egykori püspököt Fotó: Kiss Gábor/Reformatus.ro

A miniszterelnök azt írta, Pap Géza egész életét Jézus Krisztusnak és az erdélyi magyar reformátusok ügyének szentelte. Lelkipásztorként, püspökként, majd a Romániai Református Egyház Zsinatának ügyvezető elnökeként is mindvégig a hűség és a rend vezérelvét tartotta szem előtt.

Pap Gézától utódja, Kató Béla jelenlegi püspök is elbúcsúzott: „Vannak életek, amelyek hasonlítanak a mély kúthoz: a forrást csak sejtjük, hogy van, mert újra és újra friss vizet lehet meríteni a kútból. Ilyen volt a Pap Géza élete is, nem volt magamutogató, nem árulta el forrását, és nem kínálgatta saját élete receptjeit. Távol állt tőle a személyes dolgok, a belső világ közszemlére való tétele. Élete egyetlen egy nagy ügy köré csoportosult, ez pedig Isten igéjének a hirdetése volt, ennek rendelt mindent alá” – idézte Kató Béla beszédét az egyház honlapja, a Reformatus.ro. 

 

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS