
A Kolozsvár–Nagyvárad vasútvonal építése Bánffyhunyad és Kissebes között
Fotó: Gazda Árpád
Miközben a Kolozs megyei szakaszokon akár már a jövő év első felében közlekedhetünk a Kolozsvár–Nagyvárad–magyar határ közti, jelenleg felújítás alatt álló vasútvonalon, a másik két, nagyrészt Bihar megyét érintő szakaszok komoly problémákat okozhatnak – vonta le a következtetést a Pro Infrastruktúra Egyesület. A drónfelvételek készítő civilek ismét hangsúlyozták: EU-s pénzeket veszíthet az ország a vasúti korszerűsítés-villamosítás során tapasztalt késlekedés miatt.
2025. március 12., 20:582025. március 12., 20:58
Nehéz, nagyon nehéz, gyakorlatilag lehetetlen – vezette fel a Kolozsvár–Nagyvárad–magyar határ közti vasútvonal felújításáról szóló friss elemzését a nagy infrastrukturális beruházásokat figyelő szervezet. A Pro Infrastruktúra Egyesület szerint – mely februárban és márciusban is drónokkal járta be a helyszíneket – a 166,5 kilométer hosszú vonal villamosítása és korszerűsítése helyenként jól halad, máshol pedig „egyáltalán nem”.
– állapították meg. Felidézték, hogy a hivatalos, január végi adatok szerint Kolozsvár és Egeres között 23 százalékos, szintén Kolozs megyében Egeres és Kissebes között 32, Kissebes és a Bihar megyei Élesd között 4,5, Élesd és a magyar határ között pedig 10 százalékos az előrehaladás. A civilek megjegyzik, hogy azóta február is eltelt, de téli hónap lévén nem sokat nőhettek a számok – ezt igazolják a Radu Moisin parlamenti képviselő által február végén közölt adatok is, amelyek egy-két százalékkal mutattak nagyobb előrelépést.
A Pro Infrastruktúra ismételten aláhúzza, hogy az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállaltak szerint a munkálatoknak 2026 augusztusára be kell fejeződniük ahhoz, hogy Brüsszelből elszámolhassák a költségeket. „Tekintettel az előrehaladási adatokra és a különböző akadályokra, különösen a 3. szakasz esetében, ahol még mindig terveznek és nincs meg mindenhol az építési engedély,
– közölte a civil szervezet. Amely szerint a PNRR pénzügyi veszteségeinek csökkentése érdekében a Kissebes–Élesd vasútvonalon le kell zárni a tervezést és az építési engedélyek kiadását a következő 3-4 hónapban, meg kell oldani a többi problémát – például a kissebesi vasútállomás ügyét, amelyet a tervek szerint le kellene bontani –, ugyanakkor a kivitelezőktől is csakis teljes mozgósítást lehet elvárni.
Mint ismeretes, 2024 elején – több mint 150 évvel a Nagyvárad–Kolozsvár-vasútvonal átadása után – megszűnt a közvetlen vonat-összeköttetés a Romániából nézve a nyugati világ kapuját jelentő partiumi város és Erdély központja között. Az egyik legfontosabb személy- és teherszállítási vonalat villamosítási és felújítási munkálatok miatt vonták ki a forgalomból. Bár a csaknem kétmilliárd eurós megaberuházás régóta várt megvalósítás lesz, az „örömünnepet“ beárnyékolja, hogy teljesen beszüntették a közlekedést a táv jelentős részén.
A nagyberuházást összesen áfa nélkül 7,75 milliárd lejből (áfával együtt mintegy 9,3 milliárd, azaz csaknem 1,9 milliárd euró) valósítják meg a Kolozsvár és Biharpüspöki közötti, összesen 166,2 kilométeres szakaszon, amelyen
A Révi-szorost is magában foglaló szakasz 60 százalékán a jövőben 100 km/óránál nagyobb sebességgel zakatolnak majd a szerelvények, így a korábbi átlag három helyett két óra alatt lehet majd megtenni a Kolozsvár–Nagyvárad-távot, de a leggyorsabb járatok az 1 óra 45 perces menetidőt is megközelíthetik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!