
Mezőtelegd és Fugyivásárhely között egy 14 km-es szakaszon, ha korlátozott sebességgel is, de már beindult a vasúti közlekedés
Fotó: Facebook/CFR Infrastructura
A Kolozsvár és magyar határ közötti vasútvonal újabb, a Révi-szorost is magába foglaló Kissebes és Élesd közötti szakaszán is elkezdődtek a villamosítási és felújítási munkálatok – számolt be szerdán Horaţiu Cosma szállításügyi államtitkár tájékoztatása alapján a Bihon.ro hírportál. A mintegy 2 milliárd euró értékű vasútfelújítás során 34 hidat, négy alagutat újítanak fel és az állomásokat is korszerűsítik.
2026. április 01., 21:442026. április 01., 21:44
A Bihar megyei hírportál emlékeztetett, hogy a négy szakaszra osztott projektnek ez a 35 kilométeres szakasza jelenti a legnagyobb kihívást. A török és spanyol cégek alkotta társulásnak a Sebes-Körös szurdokvölgyében kell villamosítani és felújítani a közvetlenül a folyó mellett haladó vasútvonalat. Vélhetően a nehéz terep miatt húzódott el mostanáig a tervezés, de a kivitelező most hozzálátott a munkálatokhoz, miután a napokban kiadták az építkezési engedélyt.
Március közepén Ilie Bolojan kormányfő személyesen szállt ki a helyszínre és sürgette meg a kivitelezőt. Közölte, hogy az augusztusi részleges határidőre 50 százalékban el kell készülnie a beruházással.

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken figyelmeztette a Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal villamosításán és korszerűsítésén dolgozó kivitelezőket, hogy négy hónap áll rendelkezésükre a munkálatok felgyorsítására a kritikus szakaszokon.
Horaţiu Cosma hangsúlyozta, hogy a minisztériumnak és a kivitelezőnek eltökélt szándéka behozni a késést, hogy megfeleljen a projekt finanszírozását biztosító Országos Helyreállítási Tervben (PNRR) előírt határidőknek. A Román Vasúttársaság (CFR) bejelentette, hogy
A 14 kilométeres felújított pályaszakaszon egyelőre legfeljebb 50 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok.
A kormány márciusban közölte, hogy fel szeretné gyorsítani a Kolozsvár és a magyar határ közötti vasúti pálya villamosítási és felújítási munkálatait, hogy tartani tudja az Európai Bizottságnál vállalt határidőket. Bukarest azt vállalta, hogy augusztusra jelentős előrehaladást ér el a négy szakaszra osztott építési terepen:
Március közepéig a teljes munka 42,72 százaléka készült el.
A Kolozsvár–Nagyvárad–Biharpüspöki vasútvonalon a villamosítás és pályafelújítás után a személyvonatok 160 kilométer/óra, a tehervonatok pedig 120 kilométer/óra sebességgel haladhatnak majd, így előbbiek esetében
A munkálatok során 34 hidat, négy alagutat újítanak fel és az állomásokat is korszerűsítik. A beruházás értéke mintegy 2 milliárd euró. A 166,7 kilométeres vasútvonalon 2023 decemberében függesztették fel a forgalmat. A Nagyvárad és a magyar határ közötti 7 kilométeres szakaszt már korszerűsítették, azon tavaly augusztusban indult újra a vonatközlekedés.

A Sebes-Körös szurdokvölgyében elénk táruló pazar látványhoz messze nem tudtak „felnőni” a Kolozsvár és a magyar határ között húzódó vasútvonal felújítását engedélyező hivatalnokok.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!