Hirdetés

Vásárhelyi gázrobbanás: nem fizet kártérítést az E.ON Gaz

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Több mint két és fél év telt el az emberéletet követelő marosvásárhelyi, Gyöngyvirág utcai gázrobbanás óta. Egy halott, két, testileg és főként lelkileg megsebzett szülő, illetve nagyszülő, egy használhatatlanná vált családi ház, a tizenhetedik tárgyaláshoz érkezett per, melynek során egyetlen fillér kártérítést sem kaptak – körülbelül így fest a 2008. január 30-i tragédia mérlege, amelynek azóta sincs hivatalosan megnevezett felelőse.

Szucher Ervin

2010. október 15., 09:252010. október 15., 09:25

Pedig az ügyet vizsgáló hatóság már indulásból kizárta a Demeter család gondatlanságát, ugyanis a lakásban nem volt meghibásodás. A robbanás egy úttest alatti gázvezeték szivárgása miatt következett be. Annak ellenére, hogy a tragédiát követő napokban az E.ON Gaz Románia Rt. állta a tragikus körülmények között elhunyt 21 éves Németh Beáta temetkezési költségeit, és felvállalta a ház újjáépítését, a cég jelenleg inkább sztárügyvédre költ és kihátrálna a perből. A gázszolgáltató két alvállalkozóra hárítja a felelősséget, holott Demeterék nem ezekkel, hanem az E.ON Gazzal álltak szerződéses viszonyban.

Az E.ON Gaz meggondolta magát

A robbanás pillanatában a Gyöngyvirág utca 8. szám alatti házban hárman tartózkodtak: a 21 éves Németh Beáta, édesanyja, Demeter Melinda és nagymamája, Demeter Margit. A legsúlyosabban a lány sebesült meg; testfelületének csaknem 70 százalékára kiterjedő égési sérülést diagnosztizáltak, a bukaresti szakkórházba szállították. A másik két áldozat viszony-lag könnyebb sérüléseket szenvedett. A tragédiát követő ötödik napon Beáta elhunyt.

Az ügyet vizsgáló hatóság első látásra megállapította, hogy a robbanás egy úttest alatti gázvezeték szivárgása miatt következett be. Ugyanakkor egyértelművé vált, hogy a lakásban nem volt meghibásodás, az utólag kifosztott házban a csempekályhák a mai napig épek. A robbanás körülményeinek, a felelős személyek kilétének felderítése érdekében indított vizsgálat a mai napig sem ért véget. A marosvásárhelyi bíróság ügyészsége a rendőrséget hibáztatja, míg a rend őrei pénz és a műszaki felszerelés hiányára hivatkoznak.

Mindemellett az E.ON Gaz Románia kezdetben magára vállalta a felelősséget. A német tulajdonú szolgáltató állta a temetkezési költségeket, majd a ház újjáépítésére kötelezte magát. Demeter Melindának és idős anyjának, Demeter Margitnak tömbházlakást bérelt, amely az egyezség értelmében a ház helyreállításáig áll a kárvallottak rendelkezésére. Két és fél év után a vállalat vezetősége meggondolta magát: hallani sem akar kártérítésről, mi több, a két nőt is kitessékelné a Kornisa sétányi kényszerlakásból. Lucian Chiriac személyében az E.ON Gaz sztárügyvédet fogadott, aki a marosvásárhelyi bíróságon megpróbálta bebizonyítani, hogy a szolgáltatónak nincs perképessége, mondván, hogy Demeteréknek nem is velük, hanem az utcában munkálatokat végző két magáncéggel, a ploieşti-i Inspet Rt.-vel és a marosvásárhelyi Carusel Kft.-vel kellene pereskedniük. A bíróság elutasította Chiriac kérését, és a tanúk kihallgatására tért. A legközelebbi tárgyalásra december 2-án kerül sor, amikor a szemtanúként jelen lévő szomszédok vallanak.

„Az E.ON Gaz gúnyt űz belőlünk. Hát, mi közünk nekünk ahhoz a két céghez, amely a megrendelésére dolgozott az utcában? Nekünk az E.ON Gazzal volt szerződésünk” – mondja a lányát gyászoló Demeter Melinda. A középkorú hölgy szerint a gázvállalat illetékesei a kezdeti színjáték lejárta után semmiféle megbánást nem tanúsítanak. „Ők állták a temetkezési költségeket, de azóta egy szál gyertyát nem tettek Beáta sírjára. A lányom halálának második évfordulójára küldtek egy felszólító levelet, hogy hagyjuk el az általuk bérelt lakást” – panaszolta a nő.

Eurómilliók – mások számára

Az E.ON Gaz Románia Rt. idén fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli. Több mint másfél milliárd eurós beruházás, bővített és felújított vezetékhálózat, csupán négy elbocsátás a gazdasági válság közepette, a megmaradt 7408 alkalmazott számára több, mint tisztességes fizetések. Kész sikertörténet – legalábbis ez derül ki a pezsgőspoharak emelésekor. Koccintás előtt a hazai és németországi igazgatók még a mostanában divatosan megható szöveggel is megspékelik díszbeszédeiket. „Mi nem csak pénzt, lelket is fektettünk ebbe az országba – hangoztatja Heinz Rosenbaum cégvezető, majd sorolni kezdi: – Társadalmi intézményeket támogattunk, pénzt juttattunk óvodáknak és a rohammentő-szolgálatnak. Hangsúlyt fektettünk az önkéntes munkára. Alkalmazottaink óvodák és iskolák felújításában vettek részt.” Sokkal részletesebben hasonlók olvashatók a cég honlapján is. Innen még meg lehet tudni, hogy az öt év alatt mintegy 140 ezer személyt segítettek összesen 2,7 millió euróval.
Az E.ON Gaz elsősorban a természeti csapások sújtotta közösségeket támogatta, de pénzt adott már gyermekeknek szervezett labdarúgó-, illetve asztalitenisz-tornákra is.

Amikor a díszbeszédek után a Krónika újságírója szóvá tette, hogy ekkora adakozási kedv mellett miért nem hajlandók emberhez méltó módon kezelni a Demeter család ügyét, a romániai helyettes vezérigazgató kikérte magának. „Mi folyamatosan segítjük a családot, két és fél éve lakást bérelünk számukra, a közköltséget fizetjük, holott nem bizonyított, hogy mi lennénk a felelősök a robbanásért” – hangsúlyozta Ramona Pergel.

A lakásbérlésre vonatkozó kijelentés igaz, erősíti meg Demeter Melinda. A robbanást követően a gázvállalat 2008. március 3-án írásban vállalta az életben maradt családtagok támogatását. Akkori átiratukban az E.ON Gaz Románia képviselői jelezték, hogy függetlenül a kivizsgálás eredményétől mindaddig, amíg újraépül Demeterék háza, lakást biztosítanak a két nő számára. Három hónappal később, egy 2008. június 10-én készült egyezkedési jegyzőkönyvben a felek már abban állapodtak meg, hogy a gázvállalat feljavítja a Gyöngyvirág utcai, mintegy 90 négyzetméteres lakóházat. „Ehhez képest a mai napig sem kezdték el a renoválást. A ház állaga napról napra romlik, s talán már csak a bontás segítene. Másrészt hiába kérkednek azzal, hogy ők lakást bérelnek számunkra, az idén februárban, a lányom halálának második évfordulóján felszólítottak, hogy júliusban hagyjuk el a tömbházlakást, mert nem hajlandók többé fizetni” – fakad ki Demeter Melinda, miközben az E.ON Gaz Románia vezetősége által aláírt, egymásnak ellentmondó okiratokat mutatja. A gázasok csupán a közelmúltban voltak hajlandók 2011. január 31-éig meghosszabbítani Demeterék szerződését. „Azt mondják, hogy egy utolsó humanitárius gesztusként megengedik, hogy a lakásban maradjunk január végéig. Ugyanakkor azt állítják, hogy mi nem írtuk alá azt a bizonyos egyezkedési jegyzőkönyvet, holott itt van, tessék megnézni – mutatja Demeter Melinda a kézjegyével ellátott okiratot. – Annyit hazudnak, amennyit nem szégyellnek!”

Bea örökmécsese

A Kornisa sétányi lakás nappalijában, a tévékészülék mellett az édesanya és a nagymama egy kisebb oltárt rendezett be Beáta emlékére. A lány kinagyított képe mellett örökmécsesek égnek – nappal gyertya, éjjel elemmel működő pislákoló. „Bea mindig is szerette, ha gyertya ég a szobájában. Nagyobb edénybe helyezte, hogy ha véletlenül felborul, vagy kifolyik, ne szítson tüzet. Most minden úgy van, ahogyan neki tetszene” – mondja könnyes szemmel az édesanya. Demeter Melinda egy ballagási emléket is elővesz. Bea képe alatt a lány anyjához címzett sorai. Az idézet Pál apostol egyik levele a korintusbeliekhez. „A bibliai idézeteket és Wass Albertet szerette leginkább. Azt hiszem, verseit kívülről tudta. Ő maga is írt, az osztályfőnöke arra biztatta, jelentessen meg egy verseskötetet, de Bea nem tartotta írásait arra érdemesnek. Pedig tényleg csodálatosak voltak” – csuklik el a gyászoló szülő hangja. Bea személyes dolgai közül sok minden a robbanás áldozatává vált, de akad olyan is, ami épségben megmaradt. Demeter Melinda mindent féltve őriz, ám úgy érzi, még mindig nincs elég lelkiereje átnézni őket. Előkerül a tévé mellé kitett kép egyik másolata. A papírív nagyságú fotót Bea anyja mindenüvé magával viszi. „Amikor valakivel a lányom ügyét tárgyalom, mindig kiteszem az asztalra a képet. A gázvállalatnál egyszer, miután szemügyre vették, lefordították. Azóta kettő is van a dossziémban, az egyik az elején, a másik a hátán” – mondja.

„Szokott Beával álmodni?” – kérdezem. „A két és fél év alatt mindössze egyszer jelent meg álmomban. Akkor is azt mondta, nézd, nincs semmi bajom” – idézi fel álmát a bánatos édesanya, akinek beugrik két másik történet. „Élete utolsó két-három hónapjában többször is mondogatta, hogy ő fél. Nem tudta, mitől, de félt. Aztán egyszer kijelentette, hogy ha vele valami történik, az csakis hétfőn történhet. Te boszorkány vagy, Bea, mondtam neki viccesen, majd elnevettük az egészet. És tényleg hétfőn távozott – örökre” – szomorodik el ismét Demeter Melinda.

Düledező falak, szétlopott javak

„Egy élet munkája veszett el – tessékel a Gyöngyvirág utcai düledező házba a több mint nyolcvanesztendős nagymama, Demeter Margit, majd hozzáteszi: – De bár dőlt volna teljesen öszsze és haltunk volna meg mi, csak Beácskánk élne.” Az udvart benőtte a gaz, a házból pedig mindent, ami mozdítható volt, elloptak a kőkerítésen létrával bepofátlankodó tolvajok. A falak közül egy pár elmozdult, a többi megrepedt. A tető egy részén a cserepek eltörtek, esőzéskor befolyik a víz. A padlózat feljött, a plafon beomlott. Mindössze a csempekályhák élték túl a robbanást és a fosztogatást. Ajtajaik viszont valamelyik ócskavas-begyűjtőnél kötöttek ki. Teljesen egyértelmű: a házat kijavítani képtelenség, sokkal egyszerűbb lebontani és újjáépíteni. „A lányom a tragédia előtt két évvel vett fel egy nagyobb bankkölcsönt, abból újítottuk fel. Tavaly még fizette a részleteket” – mondja a nagymama, aztán szinte törvényszerűen ismét az unokájához kanyarodik. Mutatja, hol állt gyufával a kezében, amikor bekövetkezett a robbanás. Nem sokkal később vérezve, két férfi segítségével a saját lábán hagyta el a házat. „Anyukám, még élek?” – kérdezte. „Ezek voltak az utolsó szavai, amelyeket hozzám intézett” – idézi fel a tragédia utáni perceket a bánatos édesanya. A következő napokban Demeter Melinda már csak a kórházi ágyán, Bukarestben láthatta néhány percre a lányát. Beáta azonban már nem nyitotta ki a szemét, s szólni sem tudott. 2008. február 4-én végleg elcsendesedett. Azóta csak az örökmécses pislákol.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés