
Dancs Annamari számára rendkívüli élmény, hogy újra Marosvásárhelyen játszhat
Először lép fel Marosvásárhelyen a Budapesti Operettszínház, amely A chicagói hercegnő című előadását mutatja be az erdélyi városban rendkívül nagy érdeklődés mellett.
2018. augusztus 31., 16:302018. augusztus 31., 16:30
Az Operettszínház a Vásárhelyi Forgatag keretében játssza háromszor Kálmán Imre művét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a jegyek mindhárom alkalomra nagyon hamar elkeltek.
A marosvásárhelyi színházban pénteken tartott sajtótájékoztatón Lőrinczy György főigazgató elmondta:
Hangsúlyozta: a társulat szereti ezt a különleges képi világgal rendelkező előadást, és kíváncsiak, miként fogadja a marosvásárhelyi közönség, amely pénteken este, majd szombaton két alkalommal tekintheti meg a produkciót.
A marosvásárhelyi születésű Béres Attila rendező Erdélyhez való viszonyáról beszélt, elmondta, hogy továbbra is Marosvásárhely jelenti számára az otthont. Kiemelte: büszke az előadásra és örül annak, hogy szülővárosában is bemutathatják.
A chicagói hercegnőt alakító Bordás Barbara az előadás sokféle stílusát emelte ki, amiért úgy érzi, hogy nagyon kötődik a személyiségéhez. Szulák Andrea különleges ajándéknak érzi, hogy a rendező és Lőrinczy Attila dramaturg kifejezetten az ő számára hoztak létre egy teljes szerepet, és meggyőződését fejezte ki, hogy az operett műfaját nem kell újraértelmezni, hanem megfelelő színvonalon kell előadni, mai érzésekkel és gondolatvilággal kell feltölteni, és így „ma is lehet menő” az operett.
Az MTI kérdésére válaszolva Lőrinczy György elmondta, hogy
A főigazgató hangoztatta: boldogan jönnek a Kárpát-medencei vendégjátékokra, és mindig arra törekszenek, hogy a közönség ugyanolyan jó előadást láthasson Erdélyben is, mint Budapesten. Úgy vélte, gyakoribb vendégjátékokra nyújtanának lehetőséget a tavaly újból megnyitott Kálmán Imre Teátrumba tervezett előadások, amelyek kisebb méretűek, ezért könnyebb az utaztatásuk.
Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója is reményét fejezte ki, hogy az Operettszínház vendégjátéka egy kezdet, amelynek lesz folytatása.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!