Hirdetés

Várad: kétnyelvű táblák saját zsebből

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Civilek bevonásával szerezne érvényt a Bihar megyei RMDSZ egy közel négyéves váradi tanácsi határozatnak, amely a közterek kétnyelvű kiírásáról rendelkezik, ám mindmáig nem ültették gyakorlatba.

Nagy Orsolya

2010. március 31., 09:112010. március 31., 09:11

A váradiak ezentúl saját költségükre kétnyelvű utcanévtáblákat tehetnek ki a tulajdonukban lévő ház utcafrontjára vagy kerítésére, de csakis a hivatalos elnevezés fordításával. Az RMDSZ megyei szervezete segít ebben, és kéri, minél többen csatlakozzanak az akcióhoz – jelentette be tegnap Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök, illetve Biró Rozália városi elnök, Nagyvárad alpolgármestere.

A partiumi városban 2006 nyara óta érvényben van egy helyi tanácsi határozat, amelynek alapján a közterületek típusát (utca, tér, park stb.) magyarul is ki kell írni az utcanévtáblákra, ám mostanáig ezt nem alkalmazták. Biró Rozália elmagyarázta: világossá vált, hogy bár a város légköre a közvélekedés szerint igen toleráns, a helyi tanácsban a román pártok képviselőinek szavazataira nem számíthat az RMDSZ, nélkülük pedig lehetetlen átvinni egy ilyen határozat gyakorlatba ültetéséhez szükséges anyagi feltételek megteremtését.

„Úgy látjuk, semmi értelme nem lenne idén újra napirendre tűzni egy erre vonatkozó tervezetet, hiszen úgyis leszavaznák” – jelentette ki az alpolgármester. Mint mondta, az utcára vonulás, tüntetés kimenetele kétes, a fenyegetőzés és a paradicsomdobálás pedig nem méltó a szövetség szellemiségéhez, ezért fundálták ki a 2006-os határozatot érvényesítő, civil alapú megoldást.

A lefordított név jogilag védhető

Szabó Ödön elmondása szerint a kezdeményezés lényege az, hogy a háztulajdonosok vagy olyan szervezetek, amelyek saját székházzal rendelkeznek, az előírásoknak megfelelő formátumú és méretű, kétnyelvű utcanévtáblával jelölhetik meg házfalukat. A határozat szerint a táblán csakis a hivatalos román elnevezés fordítása szerepelhet, a történelmi magyar utcanevek használata tehát kizárt.

Mégpedig azért, mert az ügyvezető elnök meglátása szerint az általuk kínált megoldás az egyetlen, amely jogilag védhető, és itt akár arra a törvénycikkelyre is hivatkozhatnak a lakosok, amely a 20 százaléknál nagyobb arányú kisebbségek szabad anyanyelvhasználatát írja elő – bár abban az utcanevek konkrétan nem szerepelnek.

A hivatalos utcanevek használatára azonban semmilyen engedélyt nem kell kiváltani, ellentétben bármi mással, amiért ugyanúgy pénzbírságot kaphat bárki, mint mondjuk egy nem engedélyezett reklámért – magyarázta Szabó Ödön. A városi köztudatban élő, történelmi magyar utcaneveket egy későbbi, a belváros rehabilitációjával kapcsolatos projektbe lehetne majd belefoglalni – vélte az ügyvezető elnök.

Bírság helyett elismerést kaphatnak

A történelmi magyar utcanevek problémája az EMI városi szervezetének régóta szívügye. Lovassy Cseh Tamás váradi elnök a Krónikának azt mondta, ezt a megoldást is már rég felvetették, csak épp nem fordításokkal, hanem a régi magyar utcanevekkel. Többen csatlakoztak is az akciójukhoz, például a Dózsa György utca néhány házfalán már jó ideje a Kálvária elnevezés is szerepel, de hasonló a helyzet a Kolozsvári úttal is (Clujului).

Lovassy azt mondja, arról nem tud, hogy emiatt bárkit megbírságoltak volna, az viszont biztos, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) egyik tavalyi rendezvényén, ahol Nagy József Barna, az EMNT megyei szervezetének ügyvezető elnöke mutatta be a váradi történelmi utcaneveket tartalmazó könyvét, ezek a civilek elismerésben részesültek. A Bihar megyei RMDSZ-szervezetet bárki megkeresheti telefonon, s az ott dolgozók segítenek megszerezni a táblákat. A házszámot jelölő, illetve az utca két nevét tartalmazó kisebb tábla 10, a szabvány-utcanévtábla pedig 27 lejbe kerül.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
Hirdetés
Hirdetés