
Nagyváradon a Szent László térre és környékére korlátozódik az ünnepi hangulat
Fotó: Facebook/Targul de Craciun Oradea
Jelentősen csökken az ünnepi díszkivilágítást kapó közterületek mérete Nagyváradon, ahol csupán a belvárosi tereken feszítenek a fényfüzéreket és még a legnagyobb sugárutakra sem „futja” az ünnepi fényekből.
2022. november 22., 14:402022. november 22., 14:40
Anca Deac városházi szóvivő az Ebihoreanul kérdésére felsorolta azokat a tereket, amelyeket idén is kidíszítenek karácsonyra. Ezek között van a Szent László (Unirii) és Bémer (Ferdinand) tér, az ezeket összekötő Szent László-híd, az Ezredévi Emléktér és más sétálóövezetek, mint például a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utca.
A szóvivő elmondta: a városvezetés az energiaválságra való tekintettel döntött úgy, hogy csupán a város főterét – ahol a karácsonyi vásárt is tartják –, illetve az ehhez közeli sétálóövezeteket „öltözteti” ünneplőbe.
Alina Silaghi, a Nagyváradi Helyi Fejlesztési Ügynökség igazgatója a hírportálnak elmondta, hogy az óvintézkedéseknek köszönhetően a bihari megyeszékhelyen legtöbb 6000 lejre rúg a díszkivilágítás költsége. Az ünnepi fények este 6 és reggel 6 óra között lesznek bekapcsolva.
Karácsony harmadnapjával bezárólag a karácsonyi vásár is látogatható lesz, ahova a napokban egy 16 méter magas fenyőt állítanak fel, és óriáskerék is lesz.

A korábbi bejelentésekkel ellentétben mégis takarékoskodnak az ünnepi fényekkel Kolozsváron: éjfél és hajnali négy óra között kikapcsolják a füzéreket.

Az energiaválság közepette közel 1,2 millió lejbe kerül az ünnepi díszkivilágítás Kolozsváron, ezzel az összeggel a kincses város a harmadik helyen áll az erre legtöbb pénzt költő romániai városok listáján.

November 11-én nyílik meg a karácsonyi vásár a nagyszebeni Nagypiac téren, közölték pénteken a szervezők. Az ünnepi fényeket idén energiatakarékos izzókkal biztosítják.

Válsághelyzetnek megfelelő költségvetése van idén az ünnepi díszkivilágításnak Szatmárnémetiben – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Kereskényi Gábor polgármester.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!