2008. december 05., 08:422008. december 05., 08:42
A marosvásárhelyi szívorvos csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a BEC kedvezőtlenül bírálta el óvását, ezért bíróságon támadja meg a Központi Választási Iroda (BEC) döntését, mivel úgy véli, a választási iroda hibájából az őt illető képviselői mandátum Kötő Józsefhez került. Az első körben közel 43 százalékos szavazataránnyal elsőséget szerző Benedek biztos abban, hogy korrekt visszaosztási technikával neki jutott volna a képviselői szék, és nem Kötőnek. Benedek Imre és kampánycsapata a Központi Választási Iroda honlapján megjelent közleményt mutatta be, és hangsúlyozta: bukaresti ügyvédjével oldalról oldalra áttanulmányozták, és rájöttek, hogy a mandátumok elosztásába hiba csúszott be. Benedek hangsúlyozta: semmiként nem abból indul ki, hogy a marosvásárhelyi 2-es választókerület nyerteseként 12 769 szavazatot szerzett, míg Kötő József az Ázsiában és Afrikában élő román állampolgároktól alig 34-et gyűjtött be. Mint ismeretes, az RMDSZ a 4-es külföldi képviselőházi szavazókerületben indította Kötőt. Az új választási törvény kuszaságának köszönhetően a kolozsvári politikus elméletileg többek között a Dél-Afrikában, Etiópiában, Kenyában és Zimbabwéban élő RMDSZ-tagokat és szimpatizánsokat fogja képviselni az elkövetkezendő négy esztendőben. A BEC tegnap tárgyalta Benedek óvását. Az RMDSZ jogi képviselőjén, Péter Zsuzsannán kívül a testület egyetlen tagja sem igazolta a marosvásárhelyi orvos-politikus álláspontját. „Sajnos mind ellenem szavaztak, így a BEC döntése kedvezőtlen Benedek Imrére nézve” – fejtette ki lapunknak Péter Zsuzsanna.
A mandátumok újraosztásának folyamatában Benedekék a következőket állapították meg: az RMDSZ-nek 22 képviselői mandátumhoz volt joga, melyből 14-et elnyertek az 50 százalék plusz 1 szavazatot elért jelöltek. További 8 hely maradt az újraosztásra, a műveletet számítógép végezte el. A számítógépes rendszernek 6 mandátumot sikerült kiosztani az RMDSZ-nek így megmaradt még 2 hely. A 2008/35-ös törvény 48. cikkelye szerint a megmaradt mandátumokhoz azok a megyék jutnak, ahol a legtöbb felhasználatlan szavazat maradt egy adott politikai szervezet számára. „Arad megyében egy kiegészítő mandátumot adtak egy RMDSZ-jelöltnek, így a térségnek 8 képviselője van az előírt 7 helyett, ugyanis az aradi 7-es kerületben két képviselőnek osztottak helyet. Ugyanennek kellett volna történnie Maros megyében is, ami azt jelentette volna, hogy még egy RMDSZ-es képviselőjelölt jutott volna be. Így Maros megyének is eggyel több képviselője lett volna, azaz 8 helyett 9” – állítja Benedek Imre.
Ezzel szemben szerinte rendkívül furcsa dolog történt: ugyancsak Aradon a 4-es választói kerületben maradt egy hely, amit a számítógép nem osztott ki. A törvény értelmében ezt a legjobb eredményt elért jelöltnek kellett volna megkapnia. A sorrendet a PDL vezeti a PSD és a PNL előtt, ami egyébként ki is tűnik a BEC közleményéből. Ez a mandátum a PNL-nek jutott az aradi 2-es választói körzet jegyzőkönyve alapján. A marosvásárhelyi politikus jogászai ugyanakkor rámutatnak, hogy az afrikai körzetben a mandátumot eredetileg nem az RMDSZ-nek, hanem a PNL-nek osztották. Ezt a központi választási iroda közleménye is megerősítette. Miután az aradi mandátumot Mihăiţă Calimente révén mégiscsak a PNL kapta meg, az ázsiai-afrikai liberális mandátum felszabadult és az RMDSZ-hez került. Ha megvizsgáljuk a BEC közleményének 27. oldalán a 71. pontnál megjelenő 8-as számú listát, kitűnik, hogy az ázsiai-afrikai mandátum a liberális pártnak jutott. Ezzel szemben a következő, 9-es számú listán már az RMDSZ jelenik meg mint a mandátum várományosa.
Kérdésünkre, hogy politikai alkut sejt-e a feltételezett csere mögött, Benedek kitérő választ adott: „Döntsék el önök”. Később aztán kiegészítette, mondván, hogy az elején ő is meg volt győződve, hogy helyét „eladták” a liberálisoknak. „Időközben beszéltem Markóval, Borbéllyal és Kelemennel, és mindannyian a támogatásukról biztosítottak. Ha nem kerülök be a parlamentbe, nincs semmi gond, hisz van munkahelyem” – mosolyodott el a klinikavezető orvos-professzor és magánvállalkozó. Benedek azt is hozzáfűzte, hogy nincs semmi kifogása Kötő József ellen, akit személyesen is ismer és tisztel, de feltette a kérdést: 70 esztendős kolozsvári kollégája miként fogja képviselni a magyarságot, ha csak jelképesen, nevével szándékozott a választások sikeréhez járulni. „Vajon ki vállalhatja azt a hatalmas felelősséget, hogy 13 ezer marosvásárhelyi lakos választását szembehelyezze 34 afrikai magyar döntésével?” – kérdezte Benedek Imre.
Kötő József meglepődve értesült Benedek Imre állításairól. Véleménye szerint ha az általa begyűjtött 34 szavazatot veszik figyelembe, mások is nyugodtan maguknak vindikálhatnák a helyet. „Nem ismerem a visszaosztások technikáját, ezért nem tudok hozzászólni, nem tudom, hogy Benedeknek igaza van vagy sem. Mégis úgy érzem, hogy az ő álma nem fog valóra válni, hisz egy számítógép csak nem makacsolhatja meg magát” – vélekedett lapunknak Kötő. Az EMKE leköszönt elnöke fontosnak tartotta hangsúlyozni: ebben a korban nem ragaszkodik foggal-körömmel a tisztséghez. Ezért is mondott le az EMKE éléről, hogy hátralévő éveit a munkájának szentelje. Mint kifejtette, a politikából is vissza akart vonulni, és csak „a nevét adta” a múlt vasárnapi választásokhoz. „Inkább lett volna ilyen szerencsém a lottón, mintsem a választásokon” – jegyezte meg viccesen.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.