
Orvosválsággal kell megküzdenie az országnak: hozzávetőlegesen 12 000 szakember külföldre vándorolt – nyilatkozta Florian Bodog egészségügyi miniszter a Digi24 hírtelevízió egyik vasárnapi műsorában.
2017. május 07., 18:532017. május 07., 18:53
A tárcavezető szerint a kisebb városok, a kisebb kórházak sínylik meg a leginkább az orvosvándorlást, a legnagyobb hiány aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosokból van.
A miniszter elmondta, hozzávetőlegesen 12 000 orvos távozott külföldre, pontos számuk azonban nem ismert, mivel olyan szakemberek is kikérik a külföldi munkavállaláshoz szükséges, a szakmai képesítést igazoló iratokat, akik csak fontolgatják, hogy más országban keresik a boldogulást.
A miniszter elmondta, jelenleg a tárcának nincsenek pontos adatai a rendszerben dolgozó orvosok számát illetően, ezért létrehoztak egy humánerőforrás-központot, amelynek az lesz a feladata, hogy kimutatást készítsen az egészségügyben dolgozókról, illetve hogy felleltározza az ezen a téren észlelt problémákat.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!