
Fotó: Agerpres
A hét vádlott közül hárman a német tulajdonú gázszolgáltató társaság zilahi kirendeltségének vezetőségi tagjai, hárman gázszivárgásokért felelős szakmunkások, akik az említett tömbház gázvezetékrendszerének karbantartásával voltak megbízva, a hetedik személy pedig a vádirat szerint védelmezte a gázrobbanásért felelős személyeket. A Szilágy megyei bíróság ügyészségi osztályának vezetője a vádlottakat nem kívánta megnevezni. „Az E.On Gaz Románia a polgári törvénykönyv 1000. szakaszának 3. bekezdése alapján polgárjogi felelősséggel bíró félként szerepelt az ügyben, a gázrobbanás felelőseként” – közölte az ügyészeti osztályvezető.
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, 2007. szeptember 14-én két ember életét vesztette, kilencen pedig megsérültek, amikor földgázszivárgás miatt robbanás történt a Dumbrava városnegyed egyik tömbházának alagsorában. Az iszonyú detonáció nyomán a Voievod Gelu utcában fekvő négyemeletes épület súlyosan megrongálódott, a földszinti lakások falai összeomlottak, több helyen pedig a támfalak is megroggyantak. A lakosokat a katasztrófavédelmi felügyelőség és a tűzoltóság munkatársai mentették ki az épületből, majd több órán keresztül kutattak a romok között rekedt sérültek után. Két személy, egy 14 éves lány és egy húszéves fiatalember életét már nem sikerült megmenteni. A helyi hatóságok már a robbanást követő napokban elrendelték az épület lebontását. Az E.On Gaz képviselői viszont arra kérték a város vezetőségét, hogy a bontást halasszák későbbi időpontra, hogy szakemberek bevonásával vizsgálhassák meg a tömbház közelében húzódó gázvezetékeket. A vizsgálat során bukkantak rá egy eltört vezetékre, amelyet a hatóságok kiemeltek a földből, és lefoglaltak. Az E.On Gaz képviselőinek jelenlétében elvégzett helyszíni mérések során még a robbanás után három héttel, október 4-én is 4,61 százalékos gázkoncentrációt mutattak ki a levegőben, ami arra utal, hogy hatalmas mennyiségű gáz szivároghatott ki a hibás vezetékből.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.