Hirdetés

Vádat emeltek a HVIM két erdélyi tagja ellen

Öt és fél, illetve négy és fél hónappal a letartóztatásukat követően vádat emeltek Beke István és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai ellen a kézdivásárhelyi terrorváddal összefüggésben.

Rostás Szabolcs

2016. május 19., 17:342016. május 19., 17:34

2016. május 19., 19:092016. május 19., 19:09

Az ügyészség Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztálya (DIICOT) csütörtöki bejelentése szerint a HVIM kézdivásárhelyi elnökét közösség elleni merénylet kísérlete és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértése, míg a mozgalom erdélyi vezetőjét közösség elleni merényletre való felbujtás miatt állítják bíróság elé.

A DIICOT közleménye szerint „a szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom idegen, valamint kettős állampolgársággal rendelkező tagjai 2014 óta fejtenek ki Erdélyben revizionista-szeparatista tevékenységet\". Ennek keretében fizikai adottságaik fejlesztésére törekedtek, és olyan erőszakos cselekedetekre készültek, amelyek révén megvalósíthatják autonomista céljaikat, valamint Nagy-Magyarország visszaállítását.

A vádirat értelmében a HVIM székelyföldi tagjainak tavaly október 10-i tanácskozáson Szőcs Zoltán „feladatul szabta\" Beke Istvánnak, a mozgalom kézdivásárhelyi elnökének egy házi készítésű robbanószerkezet beszerzését. A nyomozó hatóság azt állítja, a bombát Kovászna megye területén kívánták működésbe hozni december elsején, amikor – az ügyészség megfogalmazása szerint – a román nemzetiségű polgárok megemlékezést tartanak Románia nemzeti ünnepén. A DIICOT szerint a kapott utasítás alapján Beke megtette a szükséges lépéseket a robbanószerkezet előálljtásához szükséges eszközök beszerézésre.

A merénylet előkészítésével gyanúsított Bekét tavaly december elsején vették őrizetbe az ügyészek. Bár a 40 éves vállalkozó otthonában és biztonságtechnikai felszereléseket forgalmazó cégénél csak petárdákat, airsoft használt optikai segédeszközt, egy airsofthoz használt szirénát és csillagszórót foglaltak le, a hatóságok szerint ezek az eszközök alkalmasak voltak arra, hogy román állampolgárokat és javaikat veszélyeztessék.

Szőcsöt – aki a titkosszolgálatok által lehallgatott októberi megbeszélés után távozott Romániából, majd két hónappal később tért vissza – december 30-án tartóztatták le. Őt a közösség elleni merényletre való felbujtáson kívül a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésére történő felbujtással is vádolják.

Egyébként a HVIM mindkét tagja ellen a 2004/535-ös számú, a terrorizmus megelőzéséről és leküzdéséről szóló törvény alapján emeltek vádat; perük a bukaresti táblabíróságon veszi kezdetét. Az ügy kirobbanása után a mozgalom, valamint Bekéék hozátartozói azt állították: a terrorvád azzal állhat összefüggésben, hogy a HVIM-esek a Neoforum Siculorum Tactical Unit nevű bejegyzett sportegyesület tagjai, akik a paintballhoz hasonló airsoft hobbisportot űzik. A NATU-nak rövidített sportegyesület saját pályát hozott létre a Kézdivásárhellyel szomszédos Esztelneken, ahol csapatokban játsszák a stratégiai-taktikai játékot, és tagjai nemzetközi versenyekre is járnak.

Korábbi sajtóinformációk szerint a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetéseken Beke és a sportegyesület tagjai arról beszélgettek, hogy a meglévő eszközparkot egy airsoftgránáttal bővítenék, amely a játékban használt műanyag golyókat szórja szét. A DIICOT ugyanakkor korábban azt állította, hogy a HVIM-esek „pizzaként\" emlegették a házi készítésű bombát. Különben a Székelyföldön sokan megalapozatlannak tartják a hatóság Bekéék elleni fellépését: Kézdivásárhelyen heteken át esténként felvonulással tiltakoztak a koholtnak vélt vád ellen, ugyanakkor Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen is tüntettek a HVIM tagjai mellett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés