
Fotó: Pinti Attila
Tűrhetetlennek tartja és elítéli Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy a Calea Neamului nacionalista szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan az úzvölgyi katonatemetőben; a politikus szerint a szövetség mindenben támogatja Csíkszentmárton önkormányzatát, hogy kezdeményezze a törvényes rend visszaállítását.
2023. július 10., 11:392023. július 10., 11:39
2023. július 10., 11:472023. július 10., 11:47
A szövetségi elnök hétfőn tett közzé állásfoglalást annak kapcsán, hogy Mihai Tîrnoveanu és hívei 150 fakeresztet állítottak fel a sírkertben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval. Kelemen szélsőséges nacionalistáknak, sovinisztáknak nevezi az úzvölgyi katonatemetőbe bevonuló Tîrnoveanuékat, akik azért akcióztak ismét, hogy ismételten meggyalázzák a temetőt és az ott nyugvó katonák emlékét.
A politikus felidézi, hogy idén tavasszal jogerős bírósági döntés mondta ki, miszrint a 2019-ben felállított betonkeresztek törvénytelenül, engedély nélkül kerültek az úzvölgyi katonatemetőbe. Most szombaton ugyanolyan körülmények között került ki a 150 fakereszt – szintén engedély nélkül, törvénytelenül.
Fotó: Pinti Attila
„Az, hogy a helyzet nem durvult el, kizárólag azokon a magyar közösségi vezetőkön múlott, akik arra intették a magyarokat, hogy ne álljanak bele a provokációba” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kelemen emlékeztetett, Csíkszentmárton önkormányzata és Birtalan Sándor polgármester egyszer már törvényes úton rendezte a temető helyzetét, és most is erre készül. Hozzátette, az RMDSZ minden segítséget megad az önkormányzatnak és mindent elkövet azért, hogy „megkapják jogos büntetésüket azok, akik a romániai magyar közösség méltóságába tipornak”.
A Hargita és Bákó megye határán fekvő, közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett település sírkertjéből 2023. június 29-ére virradóan távolították el a korábban törvénytelenül felállított betonkereszteket, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre Dormánfalva polgármesteri hivatalát.
A moldvai város önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította a temetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a székelyföldi község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. 2019. június 6-án többezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni.
Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A sírkertben zömmel első világháborús, a márványtáblák felirata szerint az osztrák-magyar, a német és az orosz hadseregnek az úzvölgyi harcokban elesett katonái nyugszanak.

Csíkszentmárton megteszi a szükséges jogi lépéseket amiatt, hogy egy román szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan a községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőben – közölte az MTI-vel vasárnap a Hargita megyei község polgármestere.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
1 hozzászólás