
Fotó: Pinti Attila
Csíkszentmárton megteszi a szükséges jogi lépéseket amiatt, hogy egy román szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan a községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőben – közölte az MTI-vel vasárnap a Hargita megyei község polgármestere.
2023. július 09., 15:502023. július 09., 15:50
2023. július 09., 15:582023. július 09., 15:58
Birtalan Sándor azt mondta: a község területén található temetők szabályzatának megszegésére hivatkozva készülnek feljelentést tenni. A Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet aktivistái ugyanis megszegték ezt, amikor szombaton behatoltak a sírkertbe, és illegális keresztállításba kezdtek. Mihai Tîrnoveanu és hívei 150 fakeresztet állítottak fel a sírkertben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval.
„Én bízni akarok a törvény erejében, az elmúlt 3,5-4 év is azt bizonyította, hogy a törvénynek érvényt lehet szerezni” – mondta az elöljáró.
Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului elnöke a szombati akción
Fotó: Pinti Attila
A polgármester ezzel a korábban kihelyezett betonkeresztek miatt indított és jogerősen megnyert bírósági perekre utalt. Hangsúlyozta: most is a jog szerint fognak eljárni. „Mi a megbékélésben és az egymás mellett élésben szeretünk hinni” – jelentette ki. Hozzátette, hogy készségüket a párbeszédre a román védelmi minisztérium képviselőivel is közölték, amikor június 30-án találkoztak a Bákó megyei hatóságokkal.
Birtalan elmondása szerint ezen a védelmi tárca államtitkári szinten képviseltette magát, és megegyeztek, hogy megpróbálják végérvényesen rendezni a kérdést azon nemzetközi egyezményeknek megfelelően, amelyeket a román hadisírgondozó intézet folytat a magyar, a német és az orosz hatóságokkal, miután ezen nemzetek katonái vannak eltemetve a sírkertben. A polgármester úgy érzi, a helyzet súlyossága miatt a védelmi minisztériumnak kellene végleges megoldást találnia.
Fotó: Pinti Attila
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az M1-nek nyilatkozva kijelentette: szombaton bűncselekmény történt Úzvölgyében, amelyet az illetékes hatóságoknak ki kell vizsgálniuk. Hozzátette, hogy a fakereszteket Csíkszentmárton községnek el kell távolítania.
A hatóságok azzal indokolták tétlenségüket, hogy nem történt incidens – tette hozzá Borboly. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat – amely a pereskedésben segítette Csíkszentmárton önkormányzatát – vasárnap közösségi oldalán közölte: „határozottan elítéli”, hogy a korábbi bírósági végzések ellenére újabb illegális keresztállítás történt. „Mélységesen csalódottak vagyunk amiatt, hogy egy jogerős bírósági ítélet mindössze ennyit ér Romániában” – írta a szervezet.
Fotó: Pinti Attila
Közölték: hírlevelükben értesíteni fogják a nemzetközi szervezeteket a történtekről, és megteszik a szükséges jogi lépéseket. „Elítéljük a román hatóság azon lépését, hogy a nyilvánvalóan törvénytelen akciót nem akadályozták meg, hanem cinkos módon hagyták a temetőt újfent meggyalázni” – fejtették ki.
Fotó: Pinti Attila
A Hargita és Bákó megye határán fekvő, közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett település sírkertjéből 2023. június 29-ére virradóan távolították el a korábban törvénytelenül felállított betonkereszteket, miután jogerős bírósági ítélet kötelezte erre Dormánfalva (Dărmănești) polgármesteri hivatalát. A moldvai város önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította a temetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a székelyföldi község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. A sírkertben zömmel I. világháborús, a márványtáblák felirata szerint az osztrák–magyar, a német és az orosz hadseregnek az úzvölgyi harcokban elesett katonái nyugszanak.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!