
Magyar tiltakozók „feszültségszítás” közben
Fotó: Pinti Attila
Elutasította a bukaresti külügyminisztérium pénteken az úzvölgyi katonatemetőben történtekkel kapcsolatos, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára által megfogalmazott vádakat és azok hangnemét.
2019. június 07., 17:142019. június 07., 17:14
2019. június 10., 22:412019. június 10., 22:41
A bukaresti külügy az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában úgy értékelte: a magyar tisztségviselők szították a feszültséget, miközben
A román külügyminisztérium felidézte: korábban is azt kérte a magyar féltől, hogy tartózkodjon a provokációktól és ne szítson feszültséget, amit szerinte az úzvölgyi helyzet eltorzított bemutatása, a magyar tisztségviselők nyilvános megszólalásai és közösségi oldalakon megfogalmazott gyújtó hangú bejegyzései tápláltak. A román fél szerint feszültséget szított az a látogatás is, amelyet „egy magas rangú magyar tisztségviselő” tett a román fél hivatalos meghívása nélkül az úzvölgyi sírkertben. Korábban az ellenzéki Népi Mozgalom Pártja a „súlyos konfliktusba” történt magyar beavatkozásaként értelmezte és elítélte azt, hogy Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az incidens előtti napon az úzvölgyi katonatemetőben koszorúzott.
Képünkön egy „átlagos, nyugodt légkörben zajló” megemlékezés.
Fotó: MTI/Veres Nándor
Bukarest a katonai temető „nemzetközi” jellegét hangsúlyozta, ahol minden államnak joga van ott elhantolt hőseire emlékezni. A kommüniké idézte a közrendet csütörtökön biztosító karhatalmi erők jelentését, miszerint a résztvevők sem egymással, sem a rendfenntartókkal szemben nem folyamodtak erőszakhoz. Románia – a KKM által péntekre berendelt ám a párbeszédet megtagadó – budapesti nagykövete a bukaresti külügyminisztérium közlése szerint nem utasította el, hogy bemenjen a KKM-be, hanem egy másik, hétfői időpontot javasolt.
A román külügy másfelől maga is tiltakozó jegyzéket juttatott el a magyar félhez, amelyben – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, illetve a Mi Hazánk Mozgalmat nevesítve – azt állítja, hogy „magyar szélsőséges, idegengyűlölő és antiszemita” csoportok engedély nélküli tüntetésén „ismét meggyalázták” a román állami jelképeket Románia budapesti nagykövetségénél és azt követeli, hogy Magyarország vonja felelősségre azokat a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőröket, akik nem léptek közbe ennek megakadályozására.
A napjainkra már elnéptelenedett hegyvidéki Úzvölgyében az első világháború után létesítettek katonai temetőt az 1916-ban ott elhunyt honvédeknek. A legközelebbi román többségű település, a moldvai Dormánfalva önkormányzata idén önkényesen – a szakhatóságok engedélye és a haditemetőt Úzvölgye községközpontjaként gondozó Csíkszentmárton község engedélye nélkül – betonkeresztekből álló román parcellát alakított ki az állítólagosan ott fekvő román katonák emlékére. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén. A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe. A magyar kormány tiltakozó jegyzéket juttatott el a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben csütörtökön történtek miatt.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!