
Uzsoraügy: a rendőrség luxusautót foglalt le az egyik gyanúsítottnál
Fotó: Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság
Uzsorakamatra nyújtott törvénytelen hitelek, valamint zsarolás és rongálás bűncselekményének gyanúsítottjainál tartottak pénteken négy házkutatást Kolozsváron és a kincses város szomszédságában fekvő Szászfenesen. A rendőrök három személyt vittek kihallgatásra uzsorabűncselekmények miatt.
2026. február 27., 17:282026. február 27., 17:28
A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint 2024 januárja és 2025 augusztusa között a gyanúsítottak több alkalommal nyújtottak uzsorakamatra pénzkölcsönöket anélkül, hogy erre engedéllyel rendelkeztek volna. A rövid futamidejű hitelek után 10 és 50 százalék közötti, változó mértékű kamatot számítottak fel. A visszafizetett teljes összeg és a folyósított tőke közötti különbség a teljes kölcsönzött összeghez viszonyítva mintegy 80 százalékos vagyoni hasznot jelentett.
Tavaly az egyik cég csarnokának ablakait is betörték, így próbálva megfélemlíteni a sértetteket, és arra kényszeríteni őket, hogy különböző pénzösszegeket adjanak át a korábban nyújtott kölcsönök fejében.
A büntetőügyben eddig feltárt kár meghaladja a 200 ezer eurót. A rendőrök három gyanúsítottat hallgattak ki a kolozsvári rendőrkapitányságon; a további jogi intézkedésekről az ügyészek döntenek.

Egy 68 éves aradi férfit rongálás és uzsora gyanújával vizsgálnak, miután a rendőrök házkutatást tartottak a lakásán, és jelentős készpénzösszegeket foglaltak le.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!