Hirdetés

Útravaló tanévkezdésre

Szülők, kis- és nagydiákok ostromolják már napok, hetek óta a könyvesboltok, nagyáruházak papírárurészlegeit, hogy a szeptember 13-i iskolakezdésre minden készen álljon, a gyerekeknek meglegyen az iskolatáskájuk, füzetük, ceruzájuk, tolluk, tintájuk, azaz mindenük, amire a következő nagyvakációig szükségük lehet. Ilyenkor rendszerint mindenki addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér, a tehetősebbek már eleve a márkaboltokba térnek be, a szerényebb családi költségvetéssel rendelkezőket pedig alaposan megterheli az iskolakezdés előtti nagybevásárlás. Főleg abban az esetben, ha több gyermek számára is össze kell állítaniuk az „alapcsomagot”.

Krónika

2010. augusztus 30., 06:182010. augusztus 30., 06:18

A Krónika arra volt kíváncsi, mennyibe kerül az „útravaló”, illetve hogyan élik meg a diákok a társadalmi különbségeket, okoz-e frusztrációt, kisebbségi komplexust az, ha a jóval tehetősebb gyerekek több „extrával” kezdik a tanévet. Ugyanakkor a helyi és megyei önkormányzati illetékeseket arról faggattuk, hogy segítik-e valamilyen program keretében a hátrányos szociális helyzetben élő gyerekek iskolakezdését.

A határ a csillagos ég

Mivel a tavalyihoz képest nem nőttek jelentős mértékben az árak – néhol az ötszázalékos áfaemeléssel drágább az áru, sok helyütt azonban még annyival sem –, úgy tűnik, idén is mintegy 150–200 lejt kell a szülőknek egy iskoláskorú gyerek tanszereire szánniuk. Természetesen ez az összeg jóval kevesebb is lehet, hisz nem kell minden évben iskolatáskát vásárolni, illetve a generációk között is sok minden átöröklődik, ám lehet jóval több is, a határ talán csak a csillagos ég. A boltokat járva már a hét végén nagyon sok gyerekkel, szülővel találkoztunk. Mint kiderült, az előző évekhez hasonlóan, idén is a mesehősökkel vagy ti-nisztárokkal díszített taneszközök örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, s a kínálat is a legtöbb helyen a kereslethez igazodik. Az ilyen jellegű iskolatáskák ára 30 és 100 lej között alakul, ám az extrémebb kivitelezésű hátizsákok árának csak a kereskedő fantáziája szabhat határt. A nagyáruházak akciószigetei a bejáratnál iskolakezdő csomagokkal várják a pénzköltőket, és készen bepakolt iskolatáskával kedveskednek azoknak a szülőknek, akiknek sem kedvük, sem idejük nincsen mindent külön-külön felkutatni. Egy ilyen – tapasztalataink szerint kifogásolható minőségű áruból kivitelezett – összeállítás már 50 lejért hazavihető, és 14 különböző eszközt tartalmaz, ám nem biztos, hogy a tavaszi szünetben nem kell újat venni belőlük. A minőségibb tartalommal felszerelt iskolatáskáért viszont akciósan is több mint 200 lejt kérnek a kereskedők. A nagyáruházak polcain egyébként a teljesen felszerelt tolltartó fiús és lányos kivitelezésben 8 és 30 lej között mozog. Aki külön-külön kíván mindent összeválogatni, nagyjából ugyanolyan árban találhat meg mindent a kisboltok, a nagyáruházak, a nagylerakatok vagy a piaci árusok polcain. A legkisebb kiadást az írószerek, füzetek jelentik, egy 48 lapos füzet 1-2 lejbe kerül, míg a ceruzák egy lejnél is olcsóbbak.

Ugyanakkor vannak olyan áruházak is, amelyek irodabútorokból is iskolakezdési akciót hirdettek, így onnan a számítógépasztal márkától és minőségtől függően már 150–250 lejért, az irodai támlásszék pedig 130–160 lejért elvihető, a kettő egy csomagban esetenként nem több mint 300 lej.

Kicsinyített társadalom

Egy iskolai osztály a társadalom kicsinyített mása, tehát elkerülhetetlenek a különbségek – szögezte le a Krónika kérdésére Jákó Dóra tanítónő. Mint kifejtette, ennek ellenére már első perctől igyekeznek meggyőzni a szülőket, hogy ne engedjék gyerekeiket vetélkedni abban, hogy kinek van márkásabb cipője vagy drágább tolltartója. „Már az első szülői értekezleten, amelyet az induló elsőosztályosok számára nyár elején megtartunk, elmagyarázzuk a szülőknek, hogy a lehető legkevesebb kiadással kell megoldani a tanfelszerelés-vásárlást, egyszerű, de tartós és funkcionális eszközökkel kell a gyerekeket iskolába indítani” – közölte. Hozzátette: pontosan elmagyarázzák a szülőknek, mire van szükség, és praktikus tanácsokat adnak, mit honnan lehet beszerezni. Ilyen módon a tanítónő szerint az esetek 90 százalékában elkerülhető, hogy kialakuljon az értelmetlen versengés, amelyben a gyerekek egy része előbb-utóbb úgyis lemaradna. Jákó Dóra szerint még ilyen körülmények között is mindig van egy-két szülő, akit nehéz meggyőzni minderről, de általában minden szülői értekezleten elmondják, hogy az iskolában nincs szükség kirívó, vagy kiemelkedően drága tárgyakra. „Persze idővel a gyerekek értékrendjét is úgy kell alakítani, hogy az egészséges versenyszellem ne abban bontakozzék ki, hogy kinek milyen márkájú a cipője vagy a golyóstolla, hanem egyéb területeken méretkezzenek meg” – összegezte Jákó Dóra.

„Már elemi osztályokban előfordul, hogy ha a gyerekek közül egyesek jobb anyagi körülmények közül érkeznek, ezt éreztetik is társaikkal. Harmadikos kislányom többször említette, hogy a legtöbb osztálytársának van már mobiltelefonja, és ő is szeretne, egyébként kényelmetlenül érzi magát: lassan kezdik lenézni, amiért neki nincsen. Ugyanakkor mesélt már arról is, hogy a lányok az osztályban szinte versengenek, kinek szebb, márkásabb a tornaruhája, illetve van olyan fiú osztálytársa, aki a tanító néni határozott kérése ellenére 100 lejt vitt zsebpénzként az egynapos osztálykirándulásra” – részletezte tapasztalatait egy kolozsvári édesanya. Hozzátette, egyáltalán nem találja szerencsésnek, hogy már az elemisták pénzközpontúan gondolkoznak, és „jó mód” szerint rangsorolják társaikat. „Egyrészt nekünk, szülőknek kell a gyerekben erősítenünk, hogy nem a pénz a legfontosabb dolog a világon, másrészt a tanítóknak, tanároknak is feladata, hogy segítsenek olyan értékrendet kialakítani az osztályban, ami ellensúlyozza a pénzközpontúságot” – szögezte le. Nem mindenkinek vannak azonban negatív tapasztalatai, a szakemberek szerint az otthoni, illetve az iskolai nevelés is nagyban meghatározza, hogyan reagálnak a diákok a náluk szegényebbekre vagy gazdagabbakra.

„A gyermekeim a kolozsvári belvárosi iskolában szerencsére olyan osztályokba kerültek, ahol nem érezhető megkülönböztetés szociális szempontból. Ha meg is történik, hogy az iskolában rácsodálkoznak egyes osztálytársak menőbb tanfelszerelésére vagy ruhájára, nem alakul ki bennük kisebbségi érzés. Bár nem veszünk nekik márkás iskolatáskát, írószereket, tornafelszerelést – tulajdonképpen nem is érdemes, hiszen elemi osztályokban fogyóanyagnak számít minden: elveszhet, könnyen rongálódhat – mi, szülők eddig nem értesültünk arról, hogy a gyerekek ilyen tekintetben hátrányos helyzetben éreznék magukat. Tehát ha az évek során voltak is ilyen benyomásaik, nem lehettek számukra meghatározóak, másképpen biztosan jelezték volna otthon” – fogalmazott egy másik édesanya.

Alig akad támogatás

A helyi, illetve megyei önkormányzatok eközben csak nagyon ritka esetekben támogatják a hátrányos szociális helyzetből érkező gyerekek iskoláztatását. Míg valamennyi megyében nagy számban akadnak olyan családok, amelyekben nemcsak az iskolatáska, hanem a cipő, ruha megvásárlása is gondot okoz, a lapunk által megkeresett helyi és megyei önkormányzatok közül csak Brassó helyi tanácsa, illetve Szilágy megye közgyűlése rukkol elő idén hasonló programmal. A brassói önkormányzat például valamennyi szükséges tanfelszerelést tartalmazó iskolatáskával ajándékozza meg az 1790 első osztályt kezdő diákot. Az Első iskolatáska programon kívül a képviselő-testület arról is határozott, hogy további 700 olyan 2–12. osztályos tanuló számára is biztosít tanfelszereléseket, akiknek családja szociális segélyben részesül, vagy egyetlen szülő neveli a gyermeket. Ez utóbbi programnak a Diák akarok lenni elnevezést adták. A két projekt kivitelezésére az önkormányzati illetékesek számításai szerint 200 ezer lejre lesz szükség.

Szintén a hátrányos helyzetben élők iskolába járását segítik a Szilágy megyei hatóságok. Ioan Abrudan főtanfelügyelő közölte, 7700 olyan diáknak vásárolnak tanfelszerelést, akiknek családjában az egy főre eső havi jövedelem nem éri el a 150 lejt. Mint tájékoztatott, már meg is kötötték a szerződést azzal a céggel, amely leszállítja az iskolába a csomagokat, amelyekben füzetek, rajztömbök, térképek, tollak, ceruzák, illetve más szükséges tárgyak lesznek, az első osztályt kezdő kisdiákoknak pedig egy iskolatáskát is ajándékoznak. Az elsősök csomagja áfa nélkül 17,45 lejbe kerül, a nagyobb diákoknak, szintén áfa nélkül, 13,44 és 18,55 lej közötti összegben vásárolnak tanfelszerelést. Egyelőre nem készül viszont ajándékcsomagokkal a Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatala (ASCO) – tudtuk meg. Ennek ellenére nem tartják elképzelhetetlennek, hogy hamarosan pénzt utaljon ki hasonló célra a kormány, de helyi szinten nem különítettek el semmilyen összeget a hátrányos helyzetű gyerekek iskolába indulásának megkönnyítésére. Megtudtuk: a hivatal egy nappali központot működtet a városban, ahová iskoláskorú gyerekek és fiatalok járnak rendszeresen. Ennek a központnak egyik fő célja megakadályozni, hogy a hátrányos szociális helyzetű gyerekek elhagyják az iskolát, ezért ők már előző években kaptak tanszereket tartalmazó ajándékcsomagot iskolakezdéskor, idén azonban az sem biztos, hogy lesz erre anyagi keret.

Sem Szatmárnémeti városa, sem a megye vezetősége nem tervezi idén, hogy iskolakezdésre tanszercsomagot oszt a rászoruló gyerekeknek. Mint megtudtuk, a korábbi években sem volt példa arra, hogy az iskolába indulókat tanévkezdő csomaggal látták volna el. A kolozsvári önkormányzatnak sem volt soha ilyen programja, mint ahogy a megyei közgyűlés sem támogatja az iskolásokat. Hasonló a helyzet Marosvásárhely, illetve Maros megye szintjén is. „A mi támogatásunk normatív jellegű, az önkormányzat biztosítja az iskolák és óvodák fenntartását, működését. Ugyanakkor a tanács már megszavazta az idei tanévre is, hogy a diákok Marosvásárhelyen ingyenesen buszozhatnak” – nyilatkozta lapunknak Csegzi Sándor vásárhelyi alpolgármester. Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács elnöke pedig arra tett ígéretet, mindent megtesznek azért, hogy a tanév zavartalanul teljen, a rászoruló iskoláknak anyagiakkal is próbálnak segíteni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés