2009. január 12., 09:142009. január 12., 09:14
A 30 kilométeres útszakasz teljes felújítása azután vált tarthatatlanná, hogy a 2005. évi áradások súlyosan megrongálták azt. Akkor az úttest 35 méteres szakaszon leszakadt, a javítások nyomán pedig a Bálványos és Sepsibükszád közötti részen 3,5 tonnás teherkorlátozást vezettek be. Ezzel egyidejűleg egy átereszt is újra kellett építeni, de 2008 augusztusában szakértők megállapították: az új átjáró tartószerkezete megrepedezett, ezért fennáll a beomlás veszélye. Mindezek a körülmények megnehezítik a bel- és külföldi kirándulók által közkedvelt Szent Anna-tó, valamint Bálványosfürdő megközelítését.
2007 végén a fejlesztési, középítkezési és lakásügyi minisztérium 700 ezer lejt utalt ki a 113-as, valamint a Kézdivásárhelyt Kovászna fürdővárossal összekötő 20 kilométeres 121-es számú megyei út korszerűsítési terve kidolgozására.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.