Hirdetés

Ütemterv a Mátyás-szobornak

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálásának társfinanszírozójaként a magyar állam havonta ellenőrzi a Fadrusz-alkotás felújítási munkálatát, amelyre magyarországi szakértőkkel közösen tegnap dolgoztak ki ütemtervet a tervező és kivitelező cég képviselői.

Rostás Szabolcs

2009. október 06., 11:292009. október 06., 11:29

A Mátyás-szoborcsoport tulajdonképpeni restaurálási munkálatait előkészítő műszaki ütemtervet dolgoztak ki tegnap Kolozsváron a felújítást tervező, valamint a kivitelező cég képviselői, magyarországi szakértőkkel közösen. A megbeszélésen részt vett többek között Mezős Tamás, a magyar Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Szabó Bálint építőmérnök, a felújítás megvalósíthatósági tanulmányát kidolgozó Utilitas Kft. vezetője és Benedek Zakariás, a kivitelezést elnyert nagyszebeni Concefa Rt. műszaki igazgatója.

A találkozó keretében a szebeni kivitelező által felkért magyarországi szakemberek bemutatták a szoborcsoport talapzatán végzett geofizikai diagnosztikai vizsgálatok eredményét, és ezek alapján határoztak azokról a lépésekről, amelyeket a tervezőnek és a kivitelezőnek meg kell tennie a munkafolyamat felgyorsítása érdekében.

Mezős Tamás lapunknak elmondta, a vizsgálatok rámutattak arra, amit korábban is sejtettek a szakemberek, mégpedig a talapzat bástyájának gyenge állapotára, emiatt a lovasszobrot olyan szerkezetre kívánják felfüggeszteni, amely nem engedi, hogy elmozduljon, viszont alatta nekiláthatnak a talapzat újjáépítésének. Prónay Zsolttól, a budapesti Eötvös Loránd Geofizikai Intézet munkatársától és Almássy Piroskától, a Techno-Wato Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a talapzaton végzett úgynevezett roncsolásmentes vizsgálatok keretében szeizmikus tomográfiát, valamint elektromos és radarmérést (átvilágítást) hajtottak végre, amely egyértelműen kimutatta a tartószerkezet megromlott állapotát.

A felek által aláírt emlékeztető tartalmazza: két hét múlva a Concefának fel kell mutatnia a kő- és bronzrestaurátorokkal kötött alvállalkozói szerződéseket, addig pedig „ablakot” vágnak a Mátyás-szobron a belső szerkezet ellenőrzése céljából, mivel a fémvizsgálatok még nem készültek el. (A lovasszobor felfüggesztését és rögzítését, a javítás elvégzéséhez szükséges padozat elkészítését, valamint a bronzrestaurátori munka megkezdését novemberre tervezik a szekértők.)

Kiderült: Kolozsi Tibor kolozsvári szobrászművész – aki részt vett a restaurálási terv kidolgozásában is – elvileg már megállapodott a szebeni kivitelezővel arról, hogy ő végzi a bronzfelújítási munkálatokat, a szerződést legkésőbb ma reggel írják alá a felek. Lapunk értesülései szerint társfinanszírozói minőségükben a magyarországi illetékesek erőteljes nyomást gyakoroltak a Concefára annak érdekében, hogy a kőrestauráláshoz hasonlóan megfelelő minősítéssel rendelkező szakemberre bízza a bronzfelújítást is, hiszen mint ismeretes, az általa korábban felkért Ioan Cândeának nincs minisztériumi restaurátori jogosítványa.

„Kompromisszumos béke született a felek között, havonta egyeztetünk, és közösen hozunk döntéseket a teendőkről” – nyilatkozta lapunknak Kolozsi Tibor, akit egyébként Mezős Tamás felkért: konzultáljon magyarországi szakértővel is a restaurálás kapcsán, sőt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke olyan velencei bronzrestaurátort kíván Kolozsvárra invitálni, aki már dolgozott a Fadrusz-alkotáshoz hasonló méretű szobron, és tanácsai alapján majd véglegesíteni lehet az itteni felújítás elindításához szükséges teendőket.

A Krónika információi szerint a hazai és anyaországi szakértők számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Concefa Rt.-nek nem lesz elegendő a közbeszerzési eljárás során ajánlott 375 ezer euróból kiviteleznie a szoborcsoport teljes felújítási munkálatait, és a kolozsvári önkormányzatnak minden bizonnyal meg kell toldania az erre szánt összeget a meglévő 800 ezer euróból.

Erre vonatkozó kérdésünkre Mezős Tamás úgy válaszolt: bizonyosan lesznek pótmunkák, ezeket azonban csak a szobor burkolatának szétbontása után lehet megállapítani egyértelműen, így az esetleges pluszköltségekre csak később derülhet fény. „Bizonyos részleteket az ajánlattevő cég sem ismert, és egy kicsit optimistább feltételezéssel élt. De tekintettel arra, hogy a magyar és a román állam által erre a célra elkülönített eredeti összeg rendelkezésre áll, mindez később kiderül” – állapította meg a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke.

Különben Mezős Tamás – aki a restaurálási munka „felpörgetése” érdekében a következőkben havonta ellátogat a kincses városba – kérdésünkre elmondta azt is: fontosnak tartja, hogy sikerült lezárni a restaurálással kapcsolatos vitát, és elindulhat a munka. Véleménye szerint legkésőbb jövő év júliusáig elkészül a főtéri műemlék teljes felújítása, de előfordulhat, hogy nem kell várni a szerződésben rögzített egyéves határidőig.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés