Hirdetés

Utcára vonultak a 17 évesen elhunyt váradi fiú hozzátartozói

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

„Az emberi élet nem játék!” – hirdették transzparenseiken a gyanús körülmények között, végtagtörés nyomán elhunyt Bihar megyei tizenéves barátai tegnap. Az ügyben a kolozsvári orvosi kamara nyomoz, a szülők azonban mihamarabb tudni akarják, ki a felelős.

Nagy Orsolya

2010. március 25., 09:272010. március 25., 09:27

Az igazságot akarják tudni annak a 17 éves fiúnak a szülei, aki februárban halt meg a nagyváradi megyei kórházban. Norbertet egy autó ütötte el, sípcsonttöréssel vitték kórházba, majd nem sokkal a műtét után zsírembólia miatt meghalt. Családja, osztálytársai, tanárai és barátai tegnap csendes tüntetésen követelték a felelősök kilétének felderítését.

A szülők véleménye szerint a kórház orvosai nem törődtek a gyerekkel. „Három napig feküdt bent, és folyamatosan fájdalmakról panaszkodott, de hiába szóltam az orvosoknak, nem figyeltek rám” – mondta el az édesanyja, aki úgy gondolja, hogy a sípcsontsérülést túl későn műtötték az orvosok. A halála előtti estén Norbi nehezen lélegzett, és elvesztette az eszméletét.

Anyja elmondása szerint a dologra hiába hívta fel az ügyeletes nővér figyelmét, azt a választ kapta, hogy a jelenség normális, Norbi a kapott nyugtatók miatt nem válaszol a kérdésekre, és nem nyitja ki a szemét. „Mi nem mondhatjuk meg, hogy ki a felelős, erre valók a hatóságok” – jelentette ki az édesapa, de hozzátette: nem tartja elfogadhatónak, hogy hat héttel a történtek után még mindig nem vontak senkit felelősségre a fia haláláért.

Az ügyben egyelőre csak a Bihar Megyei Közegészségügyi Hatóság hozott döntést: a fiú halálának éjszakáján ügyeletet teljesítő orvosok két hónapig nem vállalhatnak ügyeletet. A szülők azonban ezt a büntetést kevésnek tartják. Azt viszont, hogy valóban orvosi műhiba történt-e, csak az orvosi kamara döntheti el. A család kérésére a közegészségügyiek nem a Bihar, hanem a Kolozs megyei orvosi kamara elé vitték az ügyet.

Norbi rokonai ezt azért tartották fontosnak, hogy a vizsgálatot ne a váradi orvosokból álló csoport végezze – azt is furcsállták egyébként, hogy a boncolás utáni vérvizsgálat-eredményeket éppen az a kórház vizsgálta, ahol a tragédia bekövetkezett. A szülők és a szűk család Gavrilă Ghilea prefektussal is beszélgetett tegnap, aki biztosította őket afelől, hogy a vizsgálat nem áll le, és az ügyet senki nem fogja szőnyeg alá söpörni.

Marius Pîrcioaga, a közegészségügyi hatóság igazgatója megígérte, hogy azonnal levelet küld a kolozsvári orvosi kamarának, hogy megtudja, mikorra várható eredmény, de leszögezte: az ügy túl komoly ahhoz, hogy elsiessék. Pîrcioaga azt is elmondta, a rendszerváltás óta nem volt példa rá, hogy a megyei hatóság műhiba gyanúja miatt függesszen fel orvosokat. A szülők azt remélik, amennyiben Norbi ügyében sikerül legális úton igazságot szolgáltatni, lehetséges, hogy a romániai egészségügyi rendszerben is pozitív változás indul el.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Hirdetés
Hirdetés