Hirdetés

Utak, kórház, múzeum

A megyei utak aszfaltozása, a megyei kórház és a Székely Nemzeti Múzeum épületének felújítása a Kovászna Megyei Tanács idei prioritásai. Tamás Sándor, az önkormányzat elnöke a hét végén úgy nyilatkozott, Háromszéken 276 kilométer megyei út van, mandátuma alatt nem foltozni, hanem aszfaltozni szeretné ezeket.

Bíró Blanka

2009. február 16., 09:062009. február 16., 09:06

Mint tájékoztatott, pénteken nyújtották be Gyulafehérváron az 56 millió lej értékű pályázatot a 121-es számú Kovászna–Zabola–Kézdivásárhely útszakasz felújítására. Számításai szerint egy kilométer útszakasz felújítása hidakkal és átereszekkel 350 ezer euróba, ezek nélkül 100 ezer euróba kerül.

A sepsiszentgyörgyi kórház teljes korszerűsítésére tavaly készült egy terv, amely a tanácselnök szerint kivitelezhetetlenül grandiózus volt. A 100 millió euró értékű projekt szerint a marosvásárhelyinél nagyobb kórház épült volna a megyeszékhelyen. Tamás Sándor elmondta, új tervet rendeltek, ennek a megvalósítása 18 millió euró. Első lépésben a kórházépület jelenleg építés alatt álló két emeletét fejezik be, az épület szerkezetét konszolidálják, majd új szárnyat építenek. Az új szárny megépítésével a jelenleg zsúfolt kórház befogadóképessége 25 százalékkal növekszik.

A Székely Nemzeti Múzeum felújítására is a Regionális Operatív Program keretében pályáznak. Remélik, hogy 2012-ben, a székház építésének százéves évfordulóját már megújult épületben ünnepelheti a múzeum.

Tamás Sándor viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány blokkolja a pályázati lehetőségeket. Az EU-pályázatokat későn számolják el, ezért a kivitelezést meg kell előlegezni. Az önkormányzat forgóalapjába erre a célra 40 millió lejnek kellene lennie, de csak 12 millió van. Tamás Sándor szerint vagy erőteljesen lobbiznak, hogy a kormány ossza le a hiányzó pénzt, vagy kénytelenek lesznek bankhitelt felvenni.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés