
Korszerűsítik a Szentegyháza/Tükör utcát is Kolozsváron
Fotó: Makkay József
Európai uniós forrásokból újítana fel számos utcát a kincses város történelmi központjában a kolozsvári önkormányzat, amely közel 50 millió lejt fordítana a célra.
2019. március 22., 13:072019. március 22., 13:07
2019. március 22., 13:162019. március 22., 13:16
Felújítás előtt áll a belvárosban többek között a Szentegyház (Iuliu Maniu) – vagy az egymással szembeni épületeinek hasonlósága miatt Tükörnek is nevezett – utca. A város egyik leghangulatosabb utcájának szépítésére és rendezésére Kolozsvár önkormányzata európai uniós alapokat kíván lehívni. Ennek érdekében összeállították azt a tervet, amely magába foglalja a rehabilitálási költségtételeket, ezzel pályáznak a vissza nem térítendő támogatásra.
„Akárcsak a belváros több utcája esetében, itt is bevezetjük a megosztott tér (shared space) szemléletet. Ez azt jelenti, hogy gyalogosok, biciklisek és autósok által egyaránt használható övezetet alakítunk ki az utcában” – számolt be Oláh Emese alpolgármester a várható változásokról. Az RMDSZ-es elöljáró pénteki közleménye szerint padokkal, szemetesekkel, környezetbarát illemhellyel, kerékpárparkolókkal látják el a Szentegyház utcát, összesen 20 fát ültetnek, három parkolóhelyet létesítenek, ebből két parkolóhelyet elektromos autóknak tartanak fenn, amelyek számára töltőállomás is elérhető lesz. Továbbá 23 kerékpát parkolását teszi lehetővé az önkormányzat, két elektromosbicikli-töltőegységet is biztosítanak. A beruházás összértéke 7,6 millió lej, a kivitelezés időtartama nem haladhatja meg a 7 hónapot.
Hangulatos övezetté kívánják alakítani ugyanakkor Kolozsvár belvárosának több régi utcáját is, méltó környezetet teremtve a város több meghatározó épülete, többek között a Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépülete, a Farkas utcai református templom vagy az Egyetem utcai piarista templom számára. Az önkormányzat uniós forrásokból újítaná fel a Farkas (Mihail Kogălniceanu), Egyetem (Universităţii), Színház (Emanuelle de Martonne), Bolyai János, Minorita (Hermann Oberth), Kovács Dezső, Gaál Gábor, illetve a Bethlen (Baba Novac) utca Király (I.C. Brătianu) és Petőfi (Avram Iancu) utca közötti szakaszát. A 26 ezer négyzetméteres területen visszaszorítják az autósforgalmat, városi bútorzatot helyeznek ki a megnövelt gyalogosövezetre, fákat és bokrokat ültetnek.
Oláh Emese közölte, az övezeten belül az autók „megtűrt státuszt” kapnak, mert a gyalogos- és kerékpáros forgalom elsőbbséget fog élvezni. „Az önkormányzat abban reménykedik, hogy a megfelelő infrastruktúra biztosításával idővel kevesebben ülnek kocsiba, ehelyett környezetbarát eszközökkel – biciklivel, rollerrel – vagy gyalogszerrel közlekednek az emberek a belvárosban” – hangoztatta az alpolgármester. Az utcarehabilitálást követően 240 fa, 11 parkolóhely (ebből két elektromos töltőállomással rendelkező parkoló), 90 kerékpárparkoló (ebből 5 elektromos biciklik töltésére lesz alkalmas) lesz az övezetben. A beruházás összköltsége 41 millió lej, a kivitelezőnek a projekt elkezdésétől számítva 20 hónapon belül át kell adnia a munkát.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!