Az ősztől iskolaköteles Andreának, Raulnak, Szabinak, Adelinnak és Máriának még soha nem adatott meg, hogy a velük egyidős csemetékhez hasonlóan óvodában vagy napköziben ismerkedjenek gyermekdalokkal, játékokkal, versikékkel. Hozzájuk hasonló helyzetben még számos abafáji roma gyerek van, akiknek szülei eddig nem tartották fontosnak, hogy óvodába írassák őket. A Maros megyei tanfelügyelőség és a Szászrégenhez tartozó abafáji általános iskola közös kezdeményezésére Az összes gyerek óvodába, az összes gyerek iskolába nevet viselő program keretében nyári óvodát szerveznek húsz roma nemzetiségű apróság számára. A vége felé járó, egyhónapos akció eredményessége már most borítékolható: a tanítónők kedvességét és odaadását nem csak a gyerekek, hanem szüleik is méltányolják.
Propaganda és felismerés
„Olyan jó dolog oviba járni, holnap is jövünk” – mondják szinte kórusban a többnyire barna bőrű apróságok, akikkel önkéntes alapon Szőcs Margit és Mariantsy Conţiu naponta bő négy órát foglalkozik. A pedagógusok munkáját a roma közösség néhány képviselője segíti. Alexandru Turcuţa az egyik, rá egy afféle propagandista szerep hárul. Ő gyűjti össze a gyerekeket, hozza és viszi. Olyan ügyesen hat a szomszédjaira, hogy gyakran azok is kedvet kapnak, és elkísérik csemetéiket az oviba, majd rövid ideig be is kukkantanak a terembe. Itt a leendő tanítónőjükkel, az óvoda termével és a közös, játékos tevékenységekkel való ismerkedést követő héten a pedagógusok „rákapcsoltak”. Énekeket, rövid versikéket, mondókákat tanítanak, különböző mozgásgyakorlatokat végeztetnek, rajzolásra és gyurmázásra okítják a nagy érdeklődést tanúsító kicsiket – mindezt három nyelven művelik: magyarul, románul és cigányul. Egyébként a több ezer roma által lakott Abafája iskolája két – román és magyar – tagozattal rendelkezik, de az itt élők zöme az anyanyelvén kívül a másik kettőt is jól beszéli.
A betűvetés öröme
„Három éve, hogy a nyári óvodát szervezzük, aminek megvan az eredménye – büszkélkedik Violeta Atănăsoaie igazgatónő. – A szülők az elején még kissé idegenkedtek a gondolattól, hisz ők megszokták, hogy csemetéjük mellettük van, és kiveszi a részét a napi kenyérkeresési tevékenységben. Ha kell ócskavasat gyűjt, ha kell az utcát sepri. Ezért sem járnak oviba. Miután gyermekeik megkedvelték a nyári óvodát, a felnőttek is belátták, hogy ha már nekik nem adatott meg, hogy oktatásban részesüljenek, legalább csemetéik ne maradjanak le erről. Bizonyos felmérések szerint az abafáji roma közösség jelentős része analfabéta. A hosszú távúnak tervezett program keretében, a tanfelügyelőség és a helyi iskola fokozatosan felszámolná az analfabétizmust, és bizonyos mértékben hozzájárulna a cigányok társadalomba való beilleszkedéséhez. A feladat nem könnyű, de megfelelő hozzáállás és támogatás esetén részeredményeket hozhat. Az idei nyári óvoda egyik támogatója, Demeter József szászrégeni református lelkész, aki az egyház által működtetett Dio-ház konyhájából naponta húsz adag háromfogásos ebédet küld a város peremére. „Mi csak örülni tudunk annak, hogy ezzel húsz gyermeken segítünk. Látni kellene, milyen üdvrivalgás tör ki, amikor a meleg ebédet meg a hozzá járó desszertet a gyermekek megkapják!” – mondja a lelkipásztor.
Látványos eredmények
A szervezők is tudatában vannak annak, hogy több, szűkös anyagi körülmények között tengődő szülő kimondottan csak az ebéd miatt küldi csemetéjét óvodába. „Nem is ez a lényeg, sokkal inkább az számít, hogy a gyerek szokja a közösséget, a rendet, fegyelmet, érezze, hogy valaki odafigyel rá. A legtöbbjüknek az otthon melege, a család szeretete hiányzik. Itt egy mosollyal vagy egy öleléssel hegyeket tudunk megmozgatni” – vallja a szeptembertől első osztályt kezdő tanítónő, Mariantsy Conţiu. Akárcsak kolléganője, Szőcs Margit, ő is évek óta kizárólag roma gyerekekkel foglalkozik. „Nagyon régóta tanítok itt, és igazgatom az iskolát. Az évek során többször is kérhettem volna az áthelyezésem, de nem állt szándékomban. A roma gyerekekkel is kell valakinek foglalkoznia, én pedig szeretem, amit teszek. Itt az eredmények sokkal látványosabbak, mint egy magyar vagy román közösségben. Akárcsak az elégtételek” – állítja Violeta Atănăsoaie.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.