Hirdetés

Újjáépítenék Bözödújfalu leomlott templomát

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A két éve leomlott bözödújfalui katolikus templom újjáépítése is szóba került a Bözödújfalu-emlékszoba hétvégi felavatása kapcsán. Az érdekelt felek szerint egy éven belül elkezdődhet a munkálat.

Gligor Róbert László

2016. május 04., 10:172016. május 04., 10:17

A vízből kimagasló katolikus templomtorony az elárasztott Bözödújfalu jelképévé vált – amíg még állt. Leomlása után csakhamar megmozdult a világ magyarsága, szorgalmazva az újjáépítést, és segítséget is ígérve mellé. A tervezést a budapesti Székely Hargita Alapítvány vette kézbe.

Bús Balázs elnök a hétvégén elmondta: az alapítványt azért hozták létre 2007-ben, hogy ezáltal is kifejezzék az összetartozás érzését az itteni emberek irányába. Munkájuk során látták a Maros megyei Bözödújfalu vízből kimagasló templomának mint Székelyföld meghatározó jelképének pusztulását, és ez megérintette őket. Kevesen vannak, nem politikai szervezet az övék, de segíteni szeretnének, hogy a jelkép ismét kiemelkedjék a vízből.

A templom újjáépítésének megvalósíthatósági tanulmánya el is készült, amely használati útmutató arra, hogyan kell feltámasztani a vízbe süllyedt templomtornyot, hogyan kell üzenni azzal mindenkinek, aki látja. Az a csodálatos ebben a tanulmányban, hogy bizonyíték arra: az újjáépítés megvalósítható – vallja Bús. Kijelentette ugyanakkor, hogy az újjáépítést nem egyedül szeretnék megvalósítani, tervüket nem akarják ráerőltetni a közösségre, hanem ők maguk szeretnének a közösség részévé válni.

Az építészeti iroda a tanulmányban több változatát is felvázolta az új templomnak, a végsőről a közösségnek kellene döntenie. Azt szeretnék, hogy még idén, de ha lehetséges, akár a bözödújfalusiak augusztusi találkozójáig elkészülne a részletes műszaki terv, és megtehetnék az első lépéseket, hogy újra álljon a torony. Az előrejelzések pozitívak, és bíznak benne, hogy az elképzelés akár egy éven belül is megvalósítható.

A kivitelezési költségekről vannak számításaik, amelyeket egyelőre nem árultak el, de úgy vélik, összegyűjthető pénzösszegről van szó, akár az alapítvány, akár a közösség erőforrásait veszik figyelembe. Már tavaly elkezdődött az adománygyűjtés a kivitelezésre téglajegyek formájában, ezt a Bözödújfaluért Egyesület végzi. A Székely Hargita Alapítvány feladata, hogy a műszaki kivitelezési tervet letegye az asztalra, de utána teljes erőbedobással szeretnének részt venni az adománygyűjtésben is, részletezte az elnök.

Mindenkinek lehetőséget adnak

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere nem titkolja: volna lehetőség arra, hogy hathatós támogatást szerezzenek egy bizonyos helyről, amelyből a teljes bözödújfalui emlékhely tervét kezelni lehetne. Szerinte azonban nem ez a cél, hanem az, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítsanak ahhoz, hogy hozzátegyen valamit a tervhez. Nem csak az a cél, hogy gyorsan álljon a torony, és közvetítse az üzenetet, akkor van ennek értéke, ha bárki bármit hozzá tud tenni a legmesszebb élő magyar és nem magyar emberig, aki valamilyen formában kötődik Bözödújfaluhoz, hangsúlyozta az elöljáró.

Azt is elmondta, már megvoltak az előkészületek, hogy megerősítsék a vízben álló templomtorony alapzatát, amikor az összedőlt. Néhány nap után a világ minden pontjáról érkeztek a megkeresések, felajánlások különböző szervezetek és magánszemélyek részéről, és arra sarkallták őket, hogy a templomot újjáépítsék, hiszen az mindenki számára fontos. Innen jött az ötlet, hogy senki ne sajátítsa ki az építkezést egy nagyobb magántőke révén, hanem mindenkinek biztosítsanak lehetőséget a hozzájárulásra, mert aki valamit is hozzátesz, annak ez a falu és környéke örökre kedves lesz, részletezte Csibi.

Az egész világ Bözödújfalura figyel

Szombatfalvi József, a falu szülöttje megerősítette, hogy Ausztráliától Kanadáig az erdélyi településre figyelnek az emberek. Mert már nemcsak magyarok, hanem volt bözödújfalusiak is élnek a világ minden táján. Bözödújfalu szellemiségére akkor figyelt fel a világ, amikor Orbán Balázs felfedezte: itt hat felekezet és megannyi nemzetiség élt békésen együtt, és fennmaradhatott az erdélyi szombatosság is. A nyugalmazott unitárius esperes azt is elmondta: az amerikai unitárius testvérek már úgy érkeznek Erdélybe, hogy ismerik Bözödújfalut, meg is akarják látogatni, és segíteni is szeretnének.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék” – közlemény a katolikus sajtó átszervezéséről

Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.

„Eddig eredménytelen volt a megújulási szándék” – közlemény a katolikus sajtó átszervezéséről
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat

Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Elkezdték építeni az Erdélyből induló autópályán a harmadik alagutat
2026. június 13., szombat

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették

A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.

Leomlott egy középkori erdélyi erődtemplom falának egy szakasza, a látogatásokat felfüggesztették
2026. június 13., szombat

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet

Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.

Temesvári robbanás: nem gázszivárgás, hanem egy elektromos roller okozhatta a tüzet
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE

Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.

Meneszti kiadványai újságíróit a katolikus egyház, méltánytalan bánásmódra panaszkodik a MÚRE
2026. június 12., péntek

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.

Kopogtatott az Európai Ügyészség, lemondott a prefektus
2026. június 12., péntek

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?

Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.

Mikor csónakázhatunk a kalotaszentkirályi tavon?
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?

Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.

Ballagás mindenáron: limuzin, fotócsomagok és több ezer lejes kiadások. Hol a határ ünneplés és túlzott költekezés között?
2026. június 11., csütörtök

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
2026. június 11., csütörtök

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását

Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.

Így érinti a Tomac-kormány borítékolható bukása a Batthyáneum felújításának meghiúsulását
Hirdetés
Hirdetés